Tóth Gábor
Megszokhattuk, mondhatni el voltunk zeneileg kényeztetve vele, hogy hosszú éveken át a nyugati keresztény szemléletű egyházi zene nagyszabású remekeivel ünnepelte a húsvétot a nagyváradi filharmónia. Ennek oka nagyon egyszerű, ez a főként katolikus, illetve részben német barokk protestáns egyházzenei repertoár szinte kimeríthetetlenül gazdag, és érvényes ez az év más egyházi ünnepeinek tekintetében is. Égtájilag a másik oldalról nézve azonban ez a fajta liturgikus, de mindeközben koncertre is alkalmazható műkészlet a keleti részről, annak jóval zártabban konzervált jellegű hagyományrendszeréből adódóan úgyszólván teljesen hiányzik.
Ezt próbálta áthidalni Paul Constantinescu az 1940-es években úgy, hogy külsőleg a kor divatos neoklasszikus újításaihoz nyúlva belsőleg 13. századi (és kisebb részben 17/18/19. századi) bizánci hagyományú egyházzenét emelt át az ortodox liturgiából (I. D. Petrescu bizantinológus közreadása jóvoltából) egyenesen a koncertpódiumra. Hozzá kórustételeket fogalmazott meg, zenekari be- és átvezető részeket komponált, dramatizált hangszeres kíséretet állított össze, tette mindezt úgy, hogy saját bevallása szerint a bachi passió szerkezeti hagyománya lebegett előtte. Constantinescu Bizánci húsvéti oratóriuma (1943, bem. 1946, rev. 1948) legutóbb 2006-ban szólalt meg a váradi filharmóniában. Időközben játszották még 2011-ben ennek testvérdarabját is, a Bizánci karácsonyi oratóriumot.
Az éppen két hete itt vezényelt Tiberiu Soare (a Bukaresti Nemzeti Opera dirigense) lesz most ismét a meghívott karmester, közreműködik továbbá a filharmónia énekkara, amelynek felkészítője premierben Rodica Trandafir vendégkarnagy, a kolozsvári zeneakadémián épp egy évtizede végzett jászvásári származású karmester hölgy. Énekes szólisták országos vagy nemzetközi keresgélésével most sem bajlódott sokat a filharmónia, mindent a Kolozsvári Román Nemzeti Operára bízott, ennek állandó vagy vendégművész köreiből került ki most is mindegyik énekes főszereplő. Átvitt értelemben, a teljes mű keresztjét cipeli, azaz a tartalom oroszlánrészét viszi majd vállán itt az evangélista, aki a történetmesélés fonalát végig hagyományos bizánci tónusokban recitálja, a négy evangéliumból idézve. Ezt az evangélistát (karakteréből adódóan nevezhetjük akár liturgiát celebráló papnak/pópának is) Mihai Damian alakítja, aki részben kakukktojás az operások között azzal, hogy a kolozsvári filharmónia kórusának is tagja, ráadásul karmesteri diplomája is van, emellett jelenleg a kolozsvári zeneakadémia énekszakos hallgatója, ahol tanára Cristian Hodrea, aki most történetesen Jézus szerepében énekel – így hát az a különleges metaforikus helyzet áll elő, hogy művön belül az evangélista, szintén átvitt értelemben tehát, Jézus tanítványa lesz. Hodrea egyébként a legrégebbi visszatérő vendég Váradon a most szólókat éneklők közül. Bár ebben az oratóriumban a hölgyekre nem jutott mennyiségileg elég szerep – Szűz Máriának például összesen két mondata/dallama van a teljes műben –, de súlyban, a kulcspillanatban, azaz a feltámadásnál már a nők a fő szemtanúk. Victoria Chicu eleveníti fel Szűz Mária szavait, mellékszerepekben pedig a mirhát vivő asszonyokat (név szerinti említésüket kerüli a mű) két, itt Váradon már korábban is fellépett hölgy, Anna Stănescu és Lorena Puican alakítja. A férfi epizódszereplők közül Nicolae Ilincăi tenor jeleníti meg Júdást, Sebastian Balaj bariton pedig Pilátust, szintén ők ketten idézik majd a két megfeszített lator replikáit is.
Vaskos másfél óra időtartamú ortodox egyházi ének az amire számítani lehet ezen a szerda esti koncerten. Jézus szenvedéstörténetét jobbára statikus, sötét tónusokban bemutató, nagyrészt a már említett különös, középkori énekhagyományokba visszanyúló színvilágban kanyargó bizánci monódiába sűrített dráma ez, benne néhány többszólamú kórusszigettel, a zenekar pedig szinte csak mellékszereplő, támaszték, keret. Négy fő nagyobb részre tagolódik az oratórium: árulás (a tételben felidéződik az utolsó vacsora), elfogatás és elítélés, keresztre feszítés, feltámadás – ez utóbbi egyben a legrövidebb szakasza a műnek, a szerző az 1948-ban revideált verzióban toldotta meg vele az oratóriumot. Talán az sem véletlen, hogy épp 1946-ban, a II. világháború utáni első „békeév” húsvétja előtt hangzott fel először ez a több évig íródott nagy alkotás – akkor Enescu vezényelte Bukarestben, később még két alkalommal Constantin Silvestri, aztán a mű évtizedekre „elfelejtődött” a kommunizmusban. Időközben a román zeneművészet, zeneoktatás, sőt, nemzeti kultúrpolitika egyik legjelentősebb, legsokoldalúbb egyénisége, a szerző Paul Constantinescu is elhunyt (1963-ban, 54 évesen), s majd csak 1990-ben játszották újra ezt az oratóriumát Cristian Mandeal vezényletével, lemezfelvételét pedig később Horia Andreescu karmesterrel készítették el.
Online jegyek itt vásárolhatók. Filharmóniás hírek és információk az intézmény honlapján, Facebook- és Instagram-oldalán.
