P. Nagy Noémi
Egyhetes székely körútról érkezett Nagyváradra Cey-Bert Róbert Gyula író és Püski István, a Püski Kiadó vezetője. Szeptember 17-én, szombaton este a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban tartott író-olvasó találkozón a szerző több kötetéről is beszéltek, például az Attila solyma, a Székely Hadosztály vagy a Fenn az égen Hun Nap ragyog című könyvekről. A fő téma Attila hun nagyfejedelem alakja és a hozzá kapcsolódó történetek voltak. Elmondta, hogy könyveiben cáfolni igyekszik azon ókori híradásokat, melyek Attilát és népét barbárnak festették le. A történelem során nemcsak fegyverekkel vívtak csatákat, hanem szellemi háború is zajlott a népek és nemzetek között, a fennmaradásért pedig szellemileg erősnek kellett maradni – mondta el Cey-Bert Róbert. Hozzátette, hogy jelenleg is ilyen szellemi háború zajlik Magyarország ellen, ezért ebben a helyzetben elengedhetetlen a történelem- és nemzettudat erősítése. „A könyveim küldetése a magyar történelemnek, a magyarság erős jelképeinek, valamint a nemzettudatnak a védelme. Mondhatjuk azt is, hogy a könyveim katonák a nemzet védelmében. Lelkiekben megerősödve meg fogunk maradni, ellentétben több olyan nyugat-európai néppel, amelyek lassan el fognak tűnni” – hangzott el.
Az est során Cey-Bert Róbert a nemrég elhunyt Wittner Mária emléke előtt is tisztelgett. Megemlítette, hogy a könyvbemutató-körúton az 1956-os hős által hímzett zakót hordta, amelyet a Székely Hadosztály címere díszít. Kiemelte, hogy ez most különösen aktuális, hiszen a körút során vehették át Piski Istvánnal együtt a Tiszteletbeli Székely címet Oklándon (Hargita megye). Hozzátette, most már ez a kitüntetés is arra kötelezi, hogy tovább folytassa a munkát. A bemutató második részében a jelenlevők tették fel kérdéseiket a szerzőnek.