Csak évek múlva állhat helyre a közvetlen vonatközlekedés Nagyvárad és Kolozsvár között
Csak évek múlva állhat helyre a közvetlen vonatközlekedés Nagyvárad és Kolozsvár között

Fotó: Pexels

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Évekig kell még várni arra, hogy ismét közvetlenül lehessen vonattal utazni Nagyvárad és Kolozsvár között. Bár 2027 elején Nagyvárad és Élesd, illetve Kolozsvár és Bánffyhunyad között már visszatérhetnek a vonatok, a két város közötti közvetlen összeköttetés helyreállítását a Kissebes–Élesd szakasz hátráltatja, ahol a munkálatok mindössze 36 százalékban készültek el, a befejezést pedig csak 2029 első felére várják.

A Kolozsvár–Nagyvárad–Biharpüspöki vasútvonal legnagyobb lemaradása jelenleg az 52,74 kilométer hosszú Kissebes–Élesd (Poieni–Aleșd) szakaszon van, ahol a fizikai készültség 36, a pénzügyi teljesítés pedig mindössze 24 százalékos – számolt be a Hotnews. Az FCC Construcción–Gülermak–CCN társulás által végzett munkálatok értéke áfa nélkül 2,117 milliárd lej, az első szakasz teljesítésének határideje 2026 augusztusa volt, a beruházás második ütemének befejezését azonban már 2029 első felére teszik. Mivel ez a pályarész köti össze a Kolozsvár felől, illetve a Nagyvárad felől elkészülő szakaszokat, a 2024 januárjában megszakadt közvetlen vasúti kapcsolat addig nem állhat teljesen helyre, az utasoknak az érintett részen továbbra is vonatpótló autóbuszokra lesz szükségük.

A vonatok ettől függetlenül fokozatosan visszatérhetnek a korszerűsített pályára. Horațiu Cosma közlekedési államtitkár szerint idén ősszel tervezik a Kolozsvár–Bánffyhunyad, valamint a Nagyvárad felől Élesd irányába elkészülő szakaszok átvételét, a vasúti közlekedés pedig 2027 elején indulhat újra ezeken a részeken.

A Bihar megyei szakasz is csak félig készült el

A Kolozsvár–Biharpüspöki vonal négy építési szakasza közül a Kolozsvár–Egeres (Cluj-Napoca–Aghireș) rész fizikai készültsége jelenleg 73 százalékos, az Egeres–Kissebes (Aghireș–Poieni) szakaszé 74 százalékos, jelentősen lemaradt viszont a 36 százalékon álló Kissebes–Élesd rész.

A Bihar megyét érintő, 46,74 kilométer hosszú Élesd–Nagyvárad–Biharpüspöki–magyar határ szakaszon a teljes fizikai készültség 56 százalék,

a pénzügyi teljesítés pedig 39 százalékos. A Webuild–Pizzarotti–Salcef társulás által kivitelezett bihari szakasz szerződésének értéke áfa nélkül 2,417 milliárd lej, teljes befejezését 2028 második felére várják.

Egyik nagy vasúti beruházás sem készült el

Augusztus 31-én lejár a PNRR-ben vállalt vasúti mérföldkövek és célértékek teljesítésének határideje, az ebből finanszírozott öt nagy vasúti építési szakasz közül azonban egyik sem készült el teljes egészében. A közlekedési minisztérium, a vasúttársaság (CFR) és a kivitelezők az elmúlt időszakban áttekintették a beruházások helyzetét, Horațiu Cosma szerint pedig mind az öt esetében sikerült teljesíteni az előírt pénzügyi célértéket.

A munkálatok ugyanakkor nem állnak le a PNRR-szakasz lezárásával, a befejezetlen beruházásokat a 2021–2027-es Közlekedési Programból finanszírozzák tovább, amelyhez uniós kohéziós források és állami társfinanszírozás kapcsolódik. A közlekedési államtitkár szerint valamennyi érintett vasúti beruházás folytatására biztosítottak pénzügyi keretet, így az augusztus végéig el nem készülő munkákat ebből a programból fejezhetik be.

Több mint 166 kilométeren építik át a pályát

A Kolozsvár–Nagyvárad–Biharpüspöki vasútvonal korszerűsítését négy szakaszra bontották, amelyek együttes hossza mintegy 166,4 kilométer. A beruházás keretében nemcsak villamosítják, hanem átfogóan korszerűsítik is a pályát, a tervek szerint a személyvonatok legfeljebb 160, a tehervonatok pedig 120 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek majd.

A négy szakasz közül jelenleg az Egeres–Kissebes rész áll a legjobban 74 százalékos fizikai készültséggel, de a teljes Kolozsvár–Nagyvárad kapcsolat szempontjából a Kissebes–Élesd közötti hegyvidéki szakasz befejezése lesz meghatározó. Ennek jelenlegi, 2029 első felére kitolt határideje alapján hiába térhetnek vissza már 2027 elején a vonatok Kolozsvár és Bánffyhunyad, valamint Nagyvárad és Élesd között, a két nagyváros közötti közvetlen vasúti összeköttetés helyreállítására ennél jóval tovább kell várni.

Korábban írtuk

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben