Ciucur Losonczi Antonius

Huszonkét, kis menyasszonynak és vőlegénynek öltözött római katolikus gyermek első alkalommal járult szentáldozáshoz szombat délben a nagyváradi székesegyházban. A szertartás kezdetén egy-egy szál fehér rózsát (a tisztaságuk jelképeként), valamint piros szíveket (rájuk felírva a nevük és a szándékaikat kifejező egy-egy szó) helyeztek a főoltár elé.

Elmélkedésében Pék Sándor esperes-plébános – utalva az elhangzott evangéliumi részletre – arra hívta fel a figyelmet: Jézus korában a gyermekeknek nem tartottak hittanórákat, ezért amikor egyik alkalommal az édesanyák, illetve az asszonyok elvitték a kicsinyeiket hozzá, azt kérve tőle, hogy tegye rájuk a kezét, vagyis áldja meg őket, a vallásos zsidó tanítványok elutasították volna ezt. Jézus viszont rájuk szólt, hogy hagyják, ne akadályozzák, hisz „ilyeneké a mennyek országa”. A szentáldozásban ezért benne van az is, hogy Isten örömmel fogadja a gyermekeket, és példaként állítja elénk a hitüket, a nyitottságukat, a szeretetüket, az izgatottságukat, a boldogságukat, a templomba járásukat. És benne van az is, hogy bár a szülők az ünnepségen a háttérben vannak, valójában ők tették meg a nagyon hosszú utat eddig a gyermekeik megkeresztelése után, azzal, hogy gondoskodtak róluk, tanították őket, megköszönték Istennek, hogy rájuk bízta és felajánlották neki, hogy tervezzen velük jövőt. És benne van a szentáldozásban a szeretet is, a legnagyobb kincs, gazdagság és vagyon, mely nélkül semmit se érünk, és aminek a kifejezője az ilyenkor megújított hitvallás, hangsúlyozta a tisztelendő.

A szentmise végén az elsőáldozók műsorral ajándékozták meg az ünneplőket.