Erre figyeljenek az autósok: zöldnél is tilos lehet a kereszteződésekbe való behajtás
Erre figyeljenek az autósok: zöldnél is tilos lehet a kereszteződésekbe való behajtás

Fotó: Képernyőfotó/Google StreetView

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Hiába zöld a lámpa, a közlekedési szabályok szerint az autós nem hajthat be a kereszteződésbe, ha előre látható, hogy a torlódás miatt ott rekedhet és akadályozza a keresztirányú forgalmat. A szabály megszegéséért akár több mint 1600 lejes bírság is járhat.

Csúcsidőben a nagyobb kereszteződésekben és körforgalmakban rendszeresen előfordul, hogy az autósok még zöld jelzésnél behajtanak a forgalmi csomópontba, ám a torlódás miatt már nem tudnak áthaladni rajta.

Mire a másik irányból is zöldre vált a lámpa, a kereszteződés közepén rekedt járművek akadályozzák a keresztirányú forgalmat, újabb torlódásokat és feszültséget okozva a közlekedésben.

Az is gyakori helyzet, hogy azok a sofőrök, akik nem hajtanak be a kereszteződésbe, mert látják, hogy úgysem tudnának átjutni rajta, a mögöttük haladók türelmetlenségével és intenzív dudálással szembesülnek.

A közlekedési szabályok ugyanakkor egyértelművé teszik, hogy

a zöld lámpa önmagában még nem jogosítja fel a sofőrt a behajtásra, ha előre látható, hogy a forgalmi torlódás miatt a kereszteződésben rekedhet.

A 2002/195-ös sürgősségi kormányrendelet alapján tilos behajtani a kereszteződésbe, ha fennáll a veszélye annak, hogy a jármű a csomópont belsejében marad, és a jelzőlámpa váltása után akadályozza a keresztirányú forgalmat.

A jelenségre Nagyváradon is több tipikus példa akad.

Ilyen a Vitéz út és a Téglavető, vagyis a Decebal és a Dacia sugárút kereszteződése is, ahol csúcsidőben rendszeresen előfordul, hogy a Vitéz út felől érkező autósok még zöld jelzésnél előregurulnak a kereszteződés közepén elhelyezett lámpa irányába, abban bízva, hogy átjutnak. A forgalom azonban sokszor annyira feltorlódik, hogy végül a balról, a Téglavető út felől érkező járművek sávjai előtt rekednek, akadályozva a keresztirányú haladást és tovább növelve a torlódást.

A szabály megszegése nem kisebb kihágásnak számít.

A kereszteződés blokkolásáért a közlekedési törvénykönyv szerint 6–8 büntetőpontnak megfelelő pénzbírság szabható ki, ami jelenleg mintegy 1215–1620 lej közötti összeget jelent. Július 1-jétől, a büntetőpont értékének emelkedésével, a bírságok összege várhatóan tovább nő.

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben