Tóth Gábor

A két fiatalember a Nagyváradi Egyetem zeneművészeti kara által tavaly szervezett online nemzetközi előadói verseny győztese volt saját korcsoportjában, a díjjal együtt járt ez a fellépési lehetőség. A hangversenyen Romeo Rîmbu állandó karmester dirigált, aki a műsor elejére egy a Dvořák-csellóverseny II. tételére nagyszerűen rímelő szláv táncot választott ugyancsak a cseh mestertől, az op. 72, no. 2-es e-mollt. Csupa moll-alapindíttatású volt tehát ez a koncert, e, h, a, ezzel együtt csupa tűz és szenvedély, köszönhetően a két virtuóz fiatalembernek. A zenekar ezúttal tehát főként kísért, bár akadtak erőszakosabb tutti-kitörések, szólista-kitakarások, különösen a rezek (hagyott vagy kért?) nyerssége, és az olykor mindenen átsüvítő magas fák voltak zavarók, de például igazán jó volt a kürt és fagott szólamvezetése és lelkesítően szólt a mindössze négytagúra soványított gordonkaszólam. Továbbra is érthetetlen, miféle nagyvonalú szakértelemmel képes megengedni a fenntartó-működtető háttérintézmény egy szimfonikus zenekarnak, hogy 7 szekunddal, 4 brácsával, 4 csellóval, 3 bőgővel koncertezgessen. Közönség is kevés volt, a nézőtér 30 százaléka telt meg. A Grieg-darab előtt volt szünet, bár három csillag a műsorfüzetben nem a legérthetőbb célzás erre.

A két fiatal szólista pazarul helyt állt, s a hallottak alapján ezt a világon bárhol meg tudják tenni. Négy év korkülönbség ebben az életszakaszban nyilván annyiban számít, hogy Cornelius Zirbónak ennyivel több ideje volt egyetemi tanulmányokat lezárni, intenzívebben koncertezve világot járni. Ilisz Dominik, akire a váradiak okkal lehetnek büszkék, tavaly repült ki alma materéből, a Nagyváradi Művészeti Líceumból, de máris magasan szárnyal, a bécsi zeneakadémián, és csillogóan fényeskedik. Ha a filharmónia koncert-címadására (Armonii boeme) szeretnénk rímelni, akkor Cornelius játéka volt itt a bohémabb, nagyszerű pontosságával együtt is, a párizsi, az érzelmes, a kerekebb átöleléssel adagolt, míg Dominiké volt a hidegebben izzó, a mindent egy lapra tevő, szikrázó élűen precíz, a bécsi tisztafejű, mégis liszti intenzitással kockáztató. Különös még, hogy Grieg hangja 1868-ban mennyivel merészebb és modernebb, mint a 26 évvel későbbi Dvořáké, 1894-ből. Zirbo valóban elvarázsoló hatású hangszeres érzékenysége-átszellemültsége mellett Dominikra illik még kitérni, nemcsak mert váradi, hanem mert ez a Grieg-zongoraverseny kifogástalanul értelmes hangképzésű, minden billentésében és összefüggésében óraműpontossággal intonált, már-már kíméletlenül maximalista, 100 százalékos volt. Mindezt 19 és fél évesen mutatta meg nekünk most itt Ilisz Dominik. Dokumentáljuk a ráadásokat is: csellón szólt Mark Summer Julie-O, zongorán Chopin op. 10, no. 3-as E-dúr etűd.