A város néhány évtized alatt a Magyar Királyság tengeri kapujává vált, ahol kikötők, raktárak, vasútvonalak, középületek és paloták sora épült fel. Bár Fiume ma már Horvátországhoz tartozik, a magyar korszak emlékei meglepően nagy számban fennmaradtak. A fiumei magyar emlékek nyomába eredtünk, és úgy állítottuk össze útvonalunkat, hogy gyalogosan, egymás után lehessen felkeresni a legfontosabb, ma is látható helyszíneket.

Baross Gábor és a tenger kapuja

Sétánk a Delta városrészből indult, ahonnan lépésről lépésre bontakozott ki előttünk az egykori magyar tengeri város története. A rakparton ma is több öntöttvas kikötőbak látható, amelyekhez az érkező hajókat kötelekkel rögzítették. Külön érdekesség, hogy némelyiken ma is jól olvasható a Budapesti Vasöntöde és Gépgyár Schlick Rt. felirat, ami kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy a kikötő fejlesztéséhez Magyarország ipara is közvetlenül hozzájárult.

Néhány perc sétával elérjük az egykori fakikötőt, a Porto Barošt, amely máig Baross Gábor nevét őrzi. A „vasminiszterként” ismert Baross Gábor nem a fiumei kikötő fejlesztésének elindítója volt, hiszen a nagyszabású munkálatok már az 1870-es évek elején megkezdődtek, közlekedési és kereskedelemügyi miniszterként azonban jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a vasúti, kikötői és tengeri szállítás egységes rendszerbe kapcsolódjon. A több évtizeden át tartó beruházások során új hullámtörők, rakpartok és kikötőmedencék épültek, amelyek alapjaiban formálták át Fiume arculatát, és a várost a Monarchia egyik legjelentősebb kereskedelmi kikötőjévé tették.

A kikötő felől visszatekintve különösen szép panoráma tárul elénk, hiszen a víz felől egyszerre rajzolódik ki a rakpartot szegélyező történelmi palotasor, amelynek nagy része szintén a magyar közigazgatás és a tengeri kereskedelem igényeit szolgálta.

Mielőtt elhagynánk a kikötőt, érdemes megállni a Porto Baroš bejáratánál álló Transadria-palota falán elhelyezett Baross Gábor-emléktáblánál is, amely annak az államférfinak állít emléket, akinek neve összefonódott Fiume modern kikötőjének kiépítésével. Nem véletlen, hogy a kikötő hosszú időn át az ő nevét viselte, hiszen munkássága nélkül aligha válhatott volna a város a Magyar Királyság tengeri kapujává. Innen indulva pedig már a kikötő monumentális palotái felé vesszük az irányt, amelyek tovább mesélnek arról a korszakról, amikor Fiume a magyar állam egyik legfontosabb gazdasági központja volt.

A tengeri kereskedelem palotái

A Baross Gábor-emléktáblától néhány perc alatt elérjük az egykori Európa Szállót, amely a dualizmus idején Fiume egyik legismertebb szállodája volt. Az épület sarkán ma is látható Jókai Mór emléktáblája, amely magyar, horvát és olasz nyelven idézi fel az író kapcsolatát a várossal. A felirat szerint Jókai a magyar közélet egyik kiemelkedő alakjaként sokat tett Fiume és a tengeri hajózás ügyének népszerűsítéséért, gyakori látogatásai során pedig ebben a szállodában szállt meg. Érkezésünkkor az emléktáblát több nemzeti színű koszorú díszítette, ami jól mutatja, hogy a helyi magyar közösség ma is rendszeresen ápolja a város magyar emlékeit.

A főbejáratot két monumentális Atlasz-szobor őrzi, amelyek jelképesen a vállukon tartják az épületet, a homlokzat felső részén pedig gazdagon faragott díszítések, oszlopok és a hajózáshoz kapcsolódó allegorikus alakok sorakoznak. Az épület falán egy háromnyelvű emléktábla is látható, amelyet az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt. alapításának 130. évfordulóján helyezett el a Baross Magyar Kulturális Egyesület és a fiumei magyarok közössége.

A rakparton továbbhaladva következik a ma a Rijekai Kikötői Hatóságnak otthont adó épület, amely eredetileg a Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság székházaként épült fel. Bár külső megjelenése visszafogottabb és hivatali jellegű, mint a szomszédos Adria-palotáé, mérete jól érzékelteti, milyen jelentős közigazgatási központ működött itt a magyar időszakban. A kikötő felé néző homlokzat, a hangsúlyos középrizalit és a reprezentatív főbejárat ma is megőrizte eredeti karakterét. Az egymás mellett álló három épület együtt jól szemlélteti, hogy a rakpart nem csupán a hajóforgalom helyszíne volt, hanem a magyar tengeri kereskedelem és közigazgatás központja is.

A Korzótól a Kormányzói palotáig

A rakpartról pár lépésre érünk fel a Korzóra, amely ma Fiume legforgalmasabb sétálóutcája. A közel fél kilométer hosszú főutca a 18. század végén, a városfalak lebontása után alakult ki, majd a magyar időszakban nyerte el mai arculatát, amikor egymás után épültek fel a reprezentatív köz- és lakóépületek.

A Korzó egyik legszebb historizáló épülete a Magyar Királyi Pénzügyigazgatás egykori lakópalotája, amely ma a főpostának és üzleteknek ad otthont. A tömbszerű saroképületet rusztikus földszint, szabályos ablaksorok és gazdagon tagolt párkány zárja le. Az 1887-ben emelt épület eredetileg jóval több volt egyszerű lakóháznál. Az első emeleten működött a Magyar Királyi Pénzügyigazgatás és a távíróhivatal, a másodikon a kormányzó hivatalai, a kikötőépítési hivatal és az adóhivatal kapott helyet, míg a legfelső szintet a vezető tisztviselők szolgálati lakásainak alakították ki.

A torony alatt vezetett az út a kikötő felől az óvárosba, ezért mindenki ezen a kapun keresztül érkezett a történelmi városközpontba. A homlokzaton ma is látható a kétfejű sasos városcímer, fölötte pedig a díszes óra, amely évszázadok óta meghatározza a Korzó látképét.

Érdemes közelebbről is megnézni a kapu fölötti szoborcsoportot és a Habsburg-címert, amelyek a város egykori kiváltságaira és a Monarchiához fűződő kapcsolatára emlékeztetnek. A torony mai formáját a 19. század végén nyerte el, vagyis éppen abban az időszakban, amikor Fiume a magyar tengeri kereskedelem központjává vált.

A Korzót elhagyva rövid sétával érjük el a Kormányzói palotát, amelyet Hauszmann Alajos, a budai királyi palota századfordulós átépítésének vezető tervezője és korának egyik legjelentősebb magyar építésze tervezett. A historizáló, neoreneszánsz formavilágú palota 1897-re készült el Fiume kormányzójának reprezentatív székhelyeként.

Fellner és Helmer öröksége Fiumében és Váradon

A Korzótól már csak néhány lépést kell tenni a Riva, az egykori Szapáry rakpart felé. Átkelve az úton azonnal feltűnik Fiume egyik legszebb épülete, az 1885-ben átadott városi színház, amelyet a bécsi Fellner és Helmer építésziroda tervezett. Ugyanez az iroda jegyzi a nagyváradi állami színház tervét is, ezért sok magyar látogatónak ismerősnek tűnik az épület arányrendszere, a monumentális oszlopcsarnok, a timpanon és a kupolás tetőforma. A két színház természetesen nem egyforma, de mindkettő ugyanannak a világhírű bécsi műhelynek az alkotása, ezért építészeti rokonságuk első pillantásra is érzékelhető. A színház körüli tér ma is megőrizte reprezentatív jellegét.