Bihari Napló
Folyamatosan gondot okoz az elavult csatornahálózat Nagyváradon és környékén
Folyamatosan gondot okoz az elavult csatornahálózat Nagyváradon és környékén

Fotó: Alexandru Nițescu

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A Nagyváradi Vízművek (CAO) folyamatosan fejleszti az ivóvízhálózatot, viszont nagyon elavulttá vált a város szennyvízelvezető hálózata, csapadékelvezető rendszere pedig gyakorlatilag nincs is.

A Nagyváradi Vízművek az évek során nagyon sok pénzt beleölt az ivóvízhálózat fejlesztésébe, de nem jutott elegendő anyagi forrás a csatornahálózat és a csapadékelvezető rendszer korszerűsítésére. A vízművek kezelésében van összesen 864 kilométernyi csatorna-, és 377 kilométernyi csapadékelvezető hálózat, a CAO Nagyvárad mellett további tizenkilenc település vízszolgáltatásáért felel.

„A szennyvíz- és csapadékvíz-csatornahálózatok nagy része a városban található, és kisebb részben a nagyvárosi övezetben”

– mondta a Bihoreanulnak Lucian Chindlea, a CAO vezérigazgatója.

Az évek során az európai és saját forrásokból megvalósított beruházások elsősorban a vízvezetékeket érintették, emiatt a szennyvízcsatorna-hálózat fokozatosan elavult. A fél évszázaddal ezelőtt épített, elöregedett, eltömődött szennyvízcsatorna-csöveket ki kellene cserélni, annál is inkább, mert egyre több helyen keletkeznek hibák a hálózaton. A gyakori meghibásodások sürgős beavatkozást igényelnek a belvárosban a Cometei, a Rachetei és a Mioriței utcákon, a dombvidéki Feleacului és a Sebeșului utcákon, ahol a hálózatok a házak udvarain haladnak át, a Rogériusz fasoron, ahol az eltömődött csatornák okoznak gondot, valamint a Bistriței és Măslinului utcákon, ahol gyakran túlcsordul a szennyvíz a csövekből.

Pozitívum az, hogy ahol útjavítások voltak, ott előzőleg kicserélték a szennyvíz- és esővízcsatornákat is, mint történt az a Rulikowski (Armatei Române) út környékén. De még nagyon sok a tennivaló, ismerte el Chindlea.

Régi rendszer

A szennyvízhálózat gyakori meghibásodásai miatt a Vízművek külön intervenciós egységet hozott létre ezeknek a javítására: főként a tömbházak „udvarain” található csatlakozásoknál kell beavatkozni, ahol a hálózat eltömődik és a szennyvíz beömlik a pincékbe. Hogy milyen állapotban van a hálózat, arról Cristian Popa, a Vízművek műszaki igazgatója beszélt a hetilapnak: „Amikor a munkások lementek a Szováta utcai aknába, nem találták a csatorna alját. Teljesen korrodálódott, és fennállt a veszélye, hogy a szennyeződés a földbe szivárog.”

Galéria

Fotó: Alexandru Nițescu

Máshol sem jobb a helyzet, mondta Popa. A belvárosi csatornahálózat, például a Beöthy Ödön/Iuliu Maniu utca környékén mindig tele van, és a föld alatt felhalmozódott szennyeződés miatt fennáll a veszélye, hogy túlcsordul. A föld alatti beomlások, az elöregedő, gyakran elpukkanó csövek problémája mellett gyakran maguk a fogyasztók is tetézik a bajt azzal, hogy eltömítik a csatornahálózatot a WC-be dobott, nem oda való dolgokkal.

A Socot nevű cég végzi jelenleg az eltömődött fő csatornák takarítását a Sebes-Körös két oldalán. Várhatóan az év végéig végeznek ezzel a kényes feladattal, ugyanis

körültekintően kell dolgozniuk, mert egy óvatlan lépés miatt szennyeződhet a folyó.

A Vízművek az idei év elején hirdette meg a 3 millió euró értékű beruházást a város csatornahálózatának a korszerűsítésére, melynek keretében a Szováta utca környékén a Sebes-Körös alatt haladó csatornákat újítják meg. Mivel az esővízelvezető csatornák a csatornarendszerhez vannak kapcsolva, ezért ezeket is korszerűsíteni kell.

Csakhogy az európai alapok nem finanszírozzák ezt a fajta munkálatot, ezért ezt a Vízműveknek saját forrásokból kell fedeznie.

Emiatt a Vízművek szakaszosan végzi a felújítást. Mindenhol, ahol kicserélték a vezetékeket, beépítették az esővízelvezető hálózatot is, mint történt az a Horea, a Sal Ferenc (Dunării) és a Louis Pasteur utcák környékén. Megkezdődött a munkálat az Andrei Șaguna utcán is, itt szeptember 1-ig kicserélik a csöveket, és külön esővízelvezető csatornát is lehelyeznek, amelyen keresztül a dombról lejövő csapadékot vezetik el. A Louis Pasteur és a Dózsa György utcákról összegyűjtött esővizet ugyanis tavasszal egy nagy áteresztőképességű csővezetéken keresztül a házak mögötti patakba vezették, és a Sebes-Körösbe fogják engedni a Baross (Dacia) híd és az Ezredévi emléktér (Libertății park) övezetében. Ennek érdekében a Vízművek által megbízott Selina cég összekötő csatornákat épít a George Enescu és az Iosif Vulcan utcák hálózatai között. A munkálatokat az új tanév kezdetéig be akarják fejezni.

Beruházások

A Nagyváradi Vízművek idei beruházási költségvetése 207 millió lej, ebből 172 millió lej uniós támogatás, a többi saját forrás. A pénz nagy részét csővezetékek meghosszabbítására és felújítására, víztározók kialakítására, valamint az 5. számú vízmű felújítására kívánja fordítani a vállalat.

A legtöbb munkálat Nagyváradon fog zajlani, ahol minden heves esőzéskor túlcsordulnak a csatornafedlapok, mert az esővízelvezető csatornák a szennyvízcsatornához vannak csatlakoztatva.

A Vízműveknek jelenleg nyolc uniós beruházási szerződése van a Nagy Infrastrukturális Operatív Programon keresztül, 50 millió euró összértékben; ezek a projektek különböző megvalósítási fázisban vannak. Többek között ebből a forrásból bővítik a víz- és csatornahálózatot Kiskopácson (Copăcel) és Tasádfőn (Tășad), továbbá Nagyváradon a Plantelor utcában – ez utóbbi munkálat keretében épül két, egyenként 2000 köbméteres víztartály a Piatra Craiului utca környékén. A CAO 178 millió euró értékben tervez munkálatokat elvégezni a Fenntartható Fejlesztési Program segítségével. Az ebből finanszírozott beruházásokat 2027-ben be kell fejezni.

„Várjuk, hogy milyen finanszírozást sikerül megszereznünk. Ezekből az alapokból szeretnénk megoldani Nagyvárad vízellátási és szennyvízelvezetési hálózatának a problémáját, mert az európai alapok nem finanszírozzák a csapadékvíz-elvezetést”

– zárta szavait Lucian Chindlea.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben