A Collegium Varadinum keretében fontosnak tartják a közéletről való beszélgetést, azonban a téma sokszor mostoha helyet foglal el az emberek körében. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy a témát most az irónia és a humor felől közelítik meg – vezette fel a pénteki beszélgetést a szervezet elnöke, Tőtős Áron, hozzátéve:

Fotó: Alexandru Nițescu
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) története a 2005-ös évekig nyúlik vissza. Kovács Gergely szegedi egyetemi hallgatóként ekkor kezdte azokat a gerillaakciókat, amely során humoros, figyelemfelkeltő matricákat, lakossági álhirdetéseket ragasztott ki a városban, majd a 2006-os választások idején készített plakátot az MKKP nevében. A pártok választási ígéreteivel szemben ingyen sörrel és örök élettel kecsegtető MKKP 2009-ben lett egyesület, majd 2014-ben jegyezték be pártként. Első nagyobb akciójuk a magyar kormány által 2015-ben indított óriásplakát-kampányra „válaszoló” ellenkampány indítása volt: a várakozásokon felül, egy hét alatt összegyűlt pénzösszegből (30 millió forint) közel ezer plakátot helyeztek ki.
Mint a beszélgetésen elhangzott: tágabb módon próbálták értelmezni a politikát, a hangsúlyt a cselekvésre helyezve. A párt a kezdetekben úgy működött, mintha több területen tevékenykedő civil szervezetet gyűjtene össze: természetvédelmet, városfelújítást és egyéb közügyeket érintő tevékenységük is volt, megpróbálták kreatív módon felhívni a figyelmet a problémákra, például egy graffiti, egy buszmegálló felújítása, vagy egy kátyú betömése által.
Az engedély nélküli akciózásokat nem az illegalitás kedvéért művelik, csupán így próbálják megkerülni a bürokráciát – jegyezte meg –, ennek ellenére tevékenységük nyomán születtek egészen szürreális törvénymódosítások is: például a járda közötti rések fugázását tiltó rendelet. Az évek elteltével azonban pozitív változásként élték meg, hogy akciójukat egyre kevesebb alkalommal követi rendőri intézkedés, vagyis a hatóságok is másképp viszonyulnak, ha valamilyen tevékenységük a közügyet szolgálja – jegyezte meg a beszélgetés során Kovács Gergely. Úgy véli, a közel húsz év során valamennyire sikerült hatni az emberek gondolkodásmódjára.
– fogalmazott.
A beszélgetés alatt szó volt arról, hol működik és hol nem a humor, illetve, hogy hol húzódik a határ a humor és az idétlen között. Kitekintés történt az európai viccpártokra, de a közönség soraiból érkezett kérdés alapján az MKKP jelenlegi helyzetéről is szó esett: az országgyűlési választásokon 1 százalék alatti eredményt szerző pártnak ugyanis vissza kell fizetnie a több mint 600 milliós kampánytámogatást.

Fotó: Alexandru Nițescu

