A megmérettetésen több mint 700 résztvevő indul, mintegy 140 csapatba szerveződve, és több mint 400 robot méri össze tudását. A versenyzők számos országból érkeznek, többek között Romániából, a Fülöp-szigetekről, Egyiptomból, Lengyelországból, Ausztriából, Kínából, Magyarországról, Bulgáriából, Észtországból, Algériából, Görögországból, Litvániából, Marokkóból, Ukrajnából, Libanonból és Grúziából, tudatja közleményében a Visit Oradea Egyesület.
A Robotics Championship tovább erősíti nemzetközi jelenlétét, és mára három kontinens – Európa, Ázsia és Afrika – résztvevőit fogja össze. A verseny elsősorban diákoknak és egyetemistáknak szól, ugyanakkor nyitott a nagyközönség, családok és technológia iránt érdeklődők számára is.
Az idei kiadás két új versenyszámmal bővül:
• Robot Football, ahol humanoid robotok mérkőznek meg egymással. A robotika bajnokság ezzel az egyetlen romániai, és Európában a második olyan verseny lesz, ahol ilyen típusú bemutatót láthat a közönség.
• Robot Combat, egy látványos és intenzív verseny, ahol robotok egy biztonságos arénában csapnak össze.
A két újdonság mellett további 17 versenyszám várja az érdeklődőket a két nap során.

Fotó: Robotics Championship
A versenyekkel párhuzamosan interaktív workshopokat is szerveznek, ahol a látogatók kipróbálhatják a technológiát, és alapvető robotikai, illetve programozási ismereteket szerezhetnek.
A rendezvény ingyenesen látogatható. A program:
• május 8., péntek: 10–17 óra
• május 9., szombat: 10–21 óra
A helyszínen étel- és italárusító zóna is várja a résztvevőket és a látogatókat.
Az idei esemény tovább erősíti nemzetközi kapcsolatait is: a Fülöp-szigetekről a Robolution versenyen kiválasztott csapatok érkeznek, míg Egyiptom a Robotics Championship Egypt második kiadását követően képviselteti magát. A kínai ZM Robot céggel való együttműködés is folytatódik, és a Robotex International hálózattal való partnerség – amely több mint 30 országban van jelen – tovább növeli a rendezvény nemzetközi jelentőségét.
Az eseményt a Robotics Championship önkéntes közössége szervezi, Nagyvárad Polgármesteri Hivatala a Visit Oradea révén társszervezőként, a Nagyváradi Állami Egyetem tiszteletbeli szervezőként vesz részt, partnereik között pedig megtalálható az ASIO és a Bihar Megyei Tudományos és Technológiai Park is.

