A rendezvény célja, hogy pénzt gyűjtsenek a megmentett állatok ellátására. Az önkéntesek a nagyváradiak segítségét is kérik: olyan tárgyakat várnak felajánlásra, amelyeket a vásáron értékesíteni tudnak.

Fotó: Alexandru Nițescu
Az egyesület a Facebook-oldalán közzétett felhívásában arra kéri mindazokat, akik támogatni szeretnék a kezdeményezést, hogy
Az ezek értékesítéséből befolyó összeget állatorvosi kezelésekre, műtétekre és az állatok élelmezésére fordítják.
Korábban írtuk
Mit lehet adományozni?
A szervezők listát is összeállítottak azokról a tárgyakról, amelyeket szívesen fogadnak. Lehet adományozni gyermekjátékokat és -könyveket, állatoknak való felszereléseket – például játékokat, ruhákat, etető- és itatótálakat –, kisebb, praktikus háztartási tárgyakat, ékszereket, új és bontatlan kozmetikumokat, valamint dísz- és kézműves tárgyakat.
Az önkéntesek ugyanakkor arra kérik az adományozókat, hogy tartsák tiszteletben a listát, és ne vigyenek piszkos, sérült vagy használhatatlan holmikat, amelyeket nem lehet értékesíteni.
Arra kérnek mindenkit, hogy kizárólag a felsorolt kategóriákba tartozó, tiszta, jó állapotú és lehetőleg minél kevésbé használt termékeket ajánljanak fel.

Fotó: Alexandru Nițescu
Az egyesület képviselői hangsúlyozzák: a nem értékesíthető tárgyak megnehezítik a munkájukat, mivel azok tárolásához helyre, szétválogatásukhoz pedig időre van szükség.
Az önkéntesek kevesen vannak, idejüket pedig elsősorban az állatok gondozására szeretnék fordítani, ezért azt kérik, hogy
Az adományozásra szánt tárgyakat október 17-én és 18-án közvetlenül a nagyváradi Era Shopping Parkban megrendezett vásárra is el lehet vinni. Aki már a rendezvény előtt szeretné átadni az adományát, privát üzenetben veheti fel a kapcsolatot a Happy Dogs and Other Animals Egyesülettel a Facebook-oldalukon, ahol további részleteket kap.
Azok is támogathatják a megmentett állatokat, akiknek nincs felajánlható tárgyuk:
Az esemény az említett két napon 11–19 óra között zajlik az Era Shopping Parkban, a Carrefour üzlet pénztárával szemben.

