Bihari Napló
Kétszeres rekorder lehet Thurzó Zoltán zongoraművész
Kétszeres rekorder lehet Thurzó Zoltán zongoraművész

Fotó: Alexandru Nițescu

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben
Sajtótájékoztatón számolt be kedden a nagyváradi születésű Thurzó Zoltán zongoraművész a második világrekord-kísérletéről, mely szintén a zongorázáshoz köthető. A román nyelven megtartott tájékoztatón a támogatócsapat néhány tagja is részt vett.

Törő Enikő

A sajtónyilvánosságtól távol, de Nagyvárad központjában döntötte meg második világrekordját – a hivatalosítás folyamatban van – Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész, aki ezúttal sikeresen áthidalta a tavalyi nehézségeket, így most sikerült 130 órát végigzongorázzon – mint elmondta, a nyilvánosság túl nagy nyomást gyakorolt volna rá. Az első rekordkísérlet ugyanebben a kategóriában (leghosszabb, folyamatos zongorázás) tavaly novemberben zajlott, akkor egészségügyi okokból le kellett álljon, azonban idén sokkal átfogóbb felkészülés előzte meg a kísérletet. Az előző rekord ebben a kategóriában 127 óra 8 perc és 38 másodperc volt, Thurzó Zoltán új rekordot állított fel, ami egészen pontosan 130 óra. 

Kedd délelőtt Thurzó Zoltán és az őt támogató csapat bemutatta a helyszínt, ahol szeptember 19–25. között zajlott az immár sikeresnek mondható rekordkísérlet. A több mint száz órányi zongorázás a Teleki (Primăriei) utcán lévő volt Queens étterem emeletén zajlott, ahol megtekinthettük a rekordkísérlethez használt eszközöket: a legfontosabbat, a zongorát, valamint az órákat, kamerákat, számítógépeket. A rekordkísérlet folyamatos felügyelet mellett zajlott, a támogatócsapat 13 személyből állt, akik váltották egymást, mondta el Habinyák István, a csapat vezetője. Egyébként a támogatást, szervezést a Szent László Egyesület vállalta. Habinyák tudatta, hogy a Guinness Records World szigorú szabályait segítettek betartani, azt például, hogy négy órán belül nem ismétlődhet ugyanaz a zenemű – ők erre is odafigyeltek, illetve két zenemű eljátszása között nem lehetett hosszabb szünet, mint 30 másodperc.

Fotós: Alexandru Nițescu

Thurzó Zoltán a körbevezetés utáni tájékoztatón elmondta: a Guinness Rekordkísérletek hajtómotorja számára az, hogy létrehozhassa a Thurzó Sándor Zenetörténeti Múzeum és Zenei Adattárat. Ezt úgy szeretné elérni, hogy kétszeres rekorderként nemzetközi szintű meghívásokat vár, és az így befolyó jövedelemből nyitná meg a múzeumot. Hozzátette: idén jobban átgondolták a szervezést és a kísérlet egyes pontjait, illetve a zeneműveket egy más stratégia szerint választotta ki. A szabályok szerint óránként öt perc pihenő megengedett, ő ezeket összegyűjtötte, így alvásra is jutott idő, 24 órából körülbelül két óra, egyéb szükségleteinek elvégzésére öt percet szánt. Továbbá a rekordkísérletet fizikai felkészülés is megelőzte: edzés és kiegyensúlyozott étkezés, emellett azonban pszichikai felkészülésre is szükség volt. 

A felkészülést és a rekordkísérletet egy orvoscsapat is támogatta és felügyelte, erről Kócza Erika, Thurzó Zoltán menyasszonya és fő támogatója beszélt. Mint elmondta, a legfőbb segítséget dr. Carmen Pantiș nyújtotta, aki nagyon sok tanácsot adott nekik, többek között felhívta a figyelmet egy szemorvossal való konzultációra. Továbbá sportorvos, pszichológus, táplálkozási tanácsadó és masszőr is végig segített.

Az önkéntes támogatók vezetője, a Szent László Egyesület képviselője, Habinyák István továbbá elmondta, hogy mindent fel kellett venni videóra és dokumentálni kellett, ezeket az anyagokat küldik el a Guinness bizottságnak, amely elbírálja és nagy valószínűséggel el is fogadja azt. 

A támogatók és az önkéntesek koordinálója, Zatykó Gyula is felszólalt, aki elismerését fejezte ki Thurzó Zoltán felé a vállalásáért. Mint elmondta, az első kísérlet után sok mindenen javítani kellett, például az időmenedzsmenten. Ezúttal ,,eltettek tartalékba” 80 percet, hogy amennyiben bármi gond adódna, legyen idő pihenni, vagy megoldani az adott helyzetet. 

A sajtótájékoztatón szó volt az étkezéséről is: mint megtudtuk, Thurzó Zoltán a kísérlet ideje alatt nagyrészt rizset, banánt és sajtokat evett, emellett 90 százalékos csokoládét és dextrózt, erről Erdei Dániel táplálkozási tanácsadó számolt be. Török Etel masszőr elmondta, hogy kineziológiával, illetve relaxációs- és sportmasszázzsal segítette a jó teljesítményt. A zongoraművészt támogató és felkészítő pszichológus Molnár Éva volt.

Thurzó Zoltán hozzátette, hogy a zongorázással kapcsolatosan ez a legnehezebb Guinness-kihívás. Amennyiben elfogadják a kísérletet, kétszeres rekorder lesz, a nagyváradi zongoraművész ugyanis idén már felállított egy Guinness-világrekordot azzal, hogy koncertet adott a Mount Everesten, 5364 méter magasságban. 

Fotós:                                                                                                                                                                                                                                                                
Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben