Tóth Gábor

Két friss, kifejezetten e nemzetközi projekt alkalmára készült alkotás nagyváradi premierje volt központi terítéken: Mihnea Brumariu (sz. 1958, Temesvár) Die Position der Unklarheit, op. 191, no. 3 zongoranégyese és Stig Nordhagen (sz. 1966, Gjøvik) Image klarinéttriója. Mivel magának az eseménysorozatnak a váradi PR-ja enyhén szólva is gyenge lábon állt, ezért néhány meglepetés is érhette most a közönséget az előzetesen a filharmónia által amúgy is diszkréten hirdetettekhez képest. Jelesül Ravel Vonósnégyese és Brahms kiadós op. 115-ös klarinétkvintettje „keretezte” a kortárs zenét, a műsor így nagyjából kétórányi volt. További meglepetés, hogy itt játszott a kamaracsapatban az a csíkszeredai születésű Koppándi Jenő hegedűművész is, aki történetesen a budapesti Nemzeti Filharmonikusok koncertmestere, mellette hűséges hazatérő előadóművész, főként Székelyhonban. A fentiek esetleges előzetes híradásával talán az is megtörténhetett volna, hogy valamivel többen is betérnek erre az igényes-ingyenes koncertre…

Soroljuk a többi előadót is: Monica Florescu (zongora), Eikeset Krisztina (cselló), Stig Nordhagen (klarinét), Sigmund Eikeset (hegedű), Antal Sándor (brácsa), Makcim Fernandez Samodaiev (cselló), továbbá a kolozsvári zeneakadémia Animato vonósnégyese: Unger Lilla Zenkő (I. hegedű), Domahidi Sára (II. hegedű), Kasabian Kamilla (brácsa), László Andrea (cselló). A bukaresti születésű Florescu, aki jelenleg a nagyszebeni filharmónia társult művésze, valamint a belgiumi születésű, orosz-kubai származású Fernandez már 2002 óta működnek együtt, 2015 óta pedig egyesületükkel a nagyszebeni kamarazenei élet fellendítéséért is sokat tettek. A váradi közönségnek ismerős lehet még Eikeset (Tokaji) Krisztina és Antal Sándor, ők korábban a nagyváradi filharmónia zenekarában is játszottak, a váradi Krisztina és norvég partnere, Sigmund jelenleg ugyanannak a Kristiansandi Szimfonikus Zenekarnak tagjai, melyben az egyik mostani szerző, Stig Nordhagen is klarinétos. Íme tehát néhány összefüggés a két ország (bár itteni viszonylatban főként Erdély) zenészei között.

Az elmúlt heti előzetesben már részleteztük, hogy ez a turné, mely főként erdélyi városokat érintett július 6–15. között, augusztusban majd Norvégiában folytatódik, s a Norvég Alap és a RO-Cultura finanszírozásából jött létre a nagyszebeni Florescu-Fernandez & Friends egyesület szervezésében. Ám nemcsak a két koncertkörútról van itt szó, a projekt felölelt podcastokat, workshopokat, nevelőhangversenyeket is, melyek még idén tavasz folyamán zajlottak, jobbára Szeben megyében, s nemes gesztus, hogy ennek keretében nemcsak iskolákba, sok vidéki helyszínre, de például szellemi fogyatékkal élők kisközösségei számára is elvitték az értékes zene felfedezésének örömét, a hangszerek hangját.

Fernandez itt és most, Nagyváradon is részben közönséget nevelt, spontán-explicit beszédstílusban – rendkívül érzékletesen és kifinomult intellektusú román nyelven konferált ez az orosz-kubai származású, 2015 óta Nagyszebenben élő belga gordonkaművész – jelesül az új befogadására való ráhangolásra, a kortárs zene befogadására készítette fel a hallgatóságot. Ettől függetlenül szakmailag erősen hiányolható, hogy sem szóban nem hangzott el, sem pedig a műsorfüzetben nem volt semmilyen információ vagy támpont a közönség számára a most először hallott művek szerzői indíttatásának, keletkezésének, tartalmának, közlendőjének tekintetében.

Abszolút világpremierről tehát a július 6-án lezajlott turnéindító, nagyszebeni koncert szolgált, a többi nyilván újrajátszás, ami nem kis munka egy ilyen turnén, hiszen napról napra, más-más helyszínen, ismételten el kell tudni hitetni a zenészeknek önmagukkal és a közönséggel is, hogy minden hang itt és most születik meg legelőször, de persze ez a szakmához, a hivatáshoz tartozó mindenkori kihívás.

Két mű új tehát, a lehető legújabb, az aktuális projekthez íródott az elmúlt évben. Mégis felvetődik az új létrehozásakor, hogy mit tesz az alkotó, amikor az őt körülvevő értékválsággal szembesül? Amit itt hallottunk, az alapján még hiteles viszonyítási ponthoz, archaikus forráshoz, erős gyökerekhez fordul ihletért. Ez történt Brumariu és Nordhagen esetében is, ez közös bennük, bármennyire is más végekről érkezik az oslói és rotterdami zenei tanulmányokon, illetőleg a bukaresti, párizsi, mannheimi hatásokon edződött, két egymástól távoli komponista.

Brumariu egy kvázi-siratóének nagyterces trichordját választja alapul, ebből bontakozik ki a pentatónia, majd az ún. tiszta hangközök (kvart, kvint, oktáv), a legősibb formában képzeli el mindezt, variációsorozatot épít, vagy szakmailag szólva passacagliát (ami pedig zenetörténetileg historikus), de a variációk során felsejlik a heterofónia is, mint a legegyszerűbb, spontán népi többszólamúság archéja. A vonóshangszerek olykori pengetős játékmódja is népzenei gyökereket idéz. A téma kibontakozása pedig földrajzilag rímel mindenféle világzenére, talán innen az Unklarheit (bizonytalan eredetű, de mindenkinek ismerős), lehetne ugyanúgy erdélyi, magyar, román, de akár kínai is (mint utóbb megtudtuk, japán: ún. nó), a vonós-pengetős hangzás pedig lehet török, kaukázusi, mediterrán, koboz vagy citera egyaránt.

Nordhagen mintha egyenesen a jeruzsálemi Siratófalhoz térne vissza könyörögni inspirációért az indítással, a klarinét elődjeinek ősi hangját csalja elő, héber/jiddis melódiakígyózásokból tör fel egy régi sajgás. Szerkezet tekintetében ő a klasszikus négytételes formából összenőtt fúziós modellt választja szabadabb átjárásokkal: bevezetés-expozíció, tánc, lassú, visszatérés ciklikus keretezéssel, konklúzió. Grieget egy norvégnak illik idéznie, melléktémaként felbukkan a híres a-moll zongoraverseny függönymotívumát követő, ugyancsak trichord (ezúttal fríg) magvú, borongós északi, honi emlékeztető foszlánya, de egy későbbi pillanatban Schumann Aufschwung-témája is beköszön.

A kamarazenészek igazán kitettek magukért, minőségi koncertet hallhattunk, a 19., 20. századi „régiségek” és 21. századi újdonságok tekintetében egyaránt. Írjuk konkrétan is a felállásokat. Ravel vonósnégyesét a 2020-ban alakult fiatal kolozsvári Animato kvartett játszotta: Unger (I. hegedű), Domahidi (II. hegedű), Kasabian (brácsa), László A. (cselló). A temesvári Brumariu zongoranégyesét Koppándi (hegedű), Antal S. (brácsa), Fernandez (cselló), Florescu (zongora). Nordhagen klarinéttrióját S. Eikeset (hegedű), maga a szerző (klarinét), Eikeset Kr. (cselló). Végül a Brahms-kvintettet Nordhagen (klarinét), S. Eikeset (I. hegedű), Koppándi (ezúttal II. hegedű – ha a Brahms-partitúrába nézünk, láthatjuk, hogy okkal), Antal S. (brácsa), Eikeset Kr. (cselló). Bár mint írtuk, nem volt kiemelkedően nagy érdeklődés, de a közönség igen lelkes volt, Ravel négy tételét külön-külön is megtapsolta, s a teljes koncertnek is hangos sikere volt.