Lemondott Alexandru Chira, a Visit Oradea igazgatója
Lemondott Alexandru Chira, a Visit Oradea igazgatója

Fotó: Visit Oradea

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A sajtónak küldött levélben jelentette be Alexandru Chira, hogy lemond a Nagyvárad és a térség turizmusát népszerűsítő Visit Oradea Egyesület, valamint a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány – Oradea Heritage vezetői tisztségeiről.

„Sokéves, a nagyváradi közösségért végzett munka után úgy érzem, elérkezett az idő, hogy szakmai pályafutásomban megtegyem a következő lépést. Ezért úgy döntöttem, lemondok a Nagyvárad és a térség turizmusát népszerűsítő Visit Oradea Egyesület vezérigazgatói, valamint a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány (Oradea Heritage) ügyvezető igazgatói megbízatásáról” – írja október 15-iki keltezésű levelében Alexandru Chira, majd így folyatja:

Idézet
Hosszas mérlegelés után hoztam meg ezt a döntést, amely egyáltalán nem volt könnyű. Elhatározásomat közöltem a polgármester úrral, valamint a két szervezet vezető testületeivel. A következő időszakban független projektekkel, illetve a köz- és a magánszférában végzett tanácsadói tevékenységgel foglalkozom majd. Mindkét megbízási szerződésem esetében betartom a felmondási időt, és gondoskodom arról, hogy az átadás-átvétel a lehető legjobb feltételek mellett történjen meg.

A leköszönt intézményvezető arról tájékoztat, hogy Florin Birta polgármester javaslatára, valamint a folyamatban lévő projektek folytonosságának biztosítása érdekében stratégiai tanácsadóként továbbra is együttműködik a Visit Oradeával és az Oradea Heritage-dzsel, szolgáltatási szerződés alapján. Munkája elsősorban a kulturális programokra, a kiállításokra, az oktatási programokra és a város turisztikai népszerűsítésére összpontosul majd.

Bejelentette, hogy a megbízatásai megszűnését követően a két szervezet operatív feladatait és képviseletét a helyettes igazgatók veszik át: a Visit Oradea esetében Alina Butian, az Oradea Heritage-nél pedig Camelia Matei lesz az új igazgató.

Bejelentette továbbá, hogy távozásával együtt több olyan tisztségről is lemond, amelyeket eddig díjazás nélkül látott el, konkrétan a vendéglátóipari oktatás fejlesztéséért létrehozott OHMA Oradea Egyesület elnöki tisztségéről, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal keretében működő, a helyi közérdekű nonprofit tevékenységekre elkülönített, vissza nem térítendő támogatásokért benyújtott pályázatokat értékelő és kiválasztó bizottság elnöki tisztségéről, a Visit Oradea társult tag képviselői tisztségéről a Nagyváradi Labdarúgóklub Sportegyesületében, valamint a 2027-es Nagyvárad Ifjúsági Fővárosa projekt koordinátori tisztségéről is.

Levele második részében az általa vezetett intézmények eredményeit ecsetelte.

A Visit Oradea Egyesület az ő mandátuma alatt több mint 160 rendezvényt szervezett vagy támogatott társszervezőként. Ehhez további 325, a nagyváradi várban szervezett, koordinált vagy támogatott esemény társul, miután a Visit Oradea irodái 2021 nyarán a várba költöztek.

„Ezekben az években olyan nemzetközileg elismert művészek léptek fel Nagyváradon, mint José Carreras, Richard Clayderman, Angela Gheorghiu, Andrea Bocelli, Sandra és a Hooverphonic, mellettük pedig számos jelentős romániai előadót is vendégül láttunk. Olyan projekteket fejlesztettünk ki, mint a Sounds of Oradea klasszikuszenei fesztivál, és különleges előadásokat, új formátumokat hoztunk a városba: balettprodukciókat, légi színházi előadásokat, valamint a Sebes-Körös folyón megrendezett produkciót az Oradea Festifall keretében. A közelmúlt kiemelkedő eseményei közé tartozott Nadia Comăneci és Asaf Avidan nagyváradi jelenléte is” – írja Alexandru Chira. Kiemelte az Oradea Festifall rendezvényt, mely az évek során rangos fesztivállá nőtte ki magát.

Mint írja, turisztikai szempontból a román Országos Statisztikai Intézet (INS) hivatalos adatai szerint 2020 és 2026 augusztusa között több mint 1.230.000 romániai és külföldi turista kereste fel Nagyváradot. Ugyanebben az időszakban 2.639.000 lej értékben sikerült szponzori támogatásokat bevonni, a rendezvényszervezésből és a jegyértékesítésből pedig 12.477.000 lej bevétel származott.

Az Oradea Heritage-nél eltöltött két és fél év alatt az alapítvány tevékenysége elsősorban kulturális és oktatási projektek fejlesztésére, a kiállítási programok jelentőségének növelésére, valamint a fiatalok kultúrához való hozzáférésének megkönnyítésére összpontosult – fejtette ki levelében a leköszönt igazgató.

Idézet
Bihar megye több mint 8000 diákja vehetett részt ingyenes látogatásokon az Oradea Heritage által kezelt helyszíneken, miközben több mint 190.000 látogató váltott jegyet az alapítvány által működtetett hat turisztikai látványosságba. A Múzeumok Éjszakája három kiadásán több mint 30.000 nagyváradi látogatott el hozzánk

– írta.

Megemlítette, hogy ebben az időszakban az Oradea Heritage fontos romániai és külföldi kulturális intézményekkel, galériákkal, művészeti központokkal, valamint a műemlékvédelem és az örökség hasznosítása területén dolgozó nemzetközi szakemberekkel alakított ki együttműködéseket.

Az alapítvány a Réseau Art Nouveau Network, vagyis a szecessziós városok nemzetközi hálózatának egyik legaktívabb tagjává vált. Emellett megkezdte az első közös projektjeit olyan kulturális intézményekkel, mint a Lengyel Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum, az Olasz Kultúrintézet, Spanyolország nagykövetsége és a Francia Intézet.

2025-ben megnyitották a NOCA-t, egy teljesen újonnan létrehozott kortárs művészeti központot, amelyet egy polgármesteri hivatal alárendeltségében működő alapítvány helyezett üzembe.

„A projekt a rendszerváltás utáni Romániában egyedülállónak számít” – emelte ki. Alexandru Chira végezetül köszönetet mondott kollégáinak a közösen elvégzett munkáért, valamint Mihai Jurcának, Nagyvárad egykori városmenedzserének és Florin Birta polgármesternek a támogatásért.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben