Bihari Napló
Lopást megelőző kampányt indított a rendőrség

A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya újabb kampányt indított, amelynek célja a lakásokból való lopás megelőzése. A kampány 2022 novembere és 2023 januárja között zajlik, a Országos Biztosítók és Viszontbiztosítók Szövetségének (UNSAR) partnerségével.
A kampány fő célja, hogy felhívja a figyelmet a betöréses lopásokra, a főbb elkövetési és a hatékony megelőzési módszerekre. Az ilyen típusú bűncselekmények elleni küzdelem Bihar megyei rendőrök állandó feladata, új és hatásos módszereket igyekeznek ajánlani, hogy csökkentsék a bűncselekmények számát.  A kampány időszakában a rendőrök a bihari csendőrökkel együtt találkozókat tartanak a célcsoportokkal, amelyek során hasznos tanácsokat adnak, és tájékoztató anyagokat osztanak szét, mindezt a betörések megelőzése érdekében. Így a bihari rendőrök a forgalmas közterületeken, buszmegállókban, élelmiszerpiacokon, bevásárlóközpontokban és az vonatállomáson tartanak tájékoztatókat, hangsúlyozva a megelőzés fontosságát. 

 

Az eddigi beszélgetések során kiderült, hogy minden negyedik betöréses lopás azért történt meg, mert a tulajdonosok nem voltak eléggé körültekintők. Az idegenek lakásba beengedése, az ajtó vagy az ablakok nyitva hagyása, valamint a kaputelefonon való ellenőrizetlen beengedés mind olyan tettek, melyek kedveznek a betörőknek, tolvajoknak. Különös figyelmet kell fordítani azokra az emberekre, akik a téli ünnepek alatt különböző ürügyekkel kopogtatnak az otthonuk ajtaján.
A kampány üzeneteinek népszerűsítése érdekében a rendőrök a kampány során 2000, megelőzési ajánlásokat tartalmazó szórólapot osztanak szét, és 200, a kampány üzenetét tartalmazó plakátot ragasztanak ki a tömbházak hirdetőtábláira és egyéb forgalmas, nyilvános helyekre.

 

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben