Még két lovastábort szerveznek Biharon 4–14 év közötti gyermekeknek augusztus 21–22. között, illetve augusztus 23-án, utóbbi egy szülinapi lovastábor lesz. Ezek helyszíne a bihari Party World lesz.
A kétnapos tábor során a gyermekek kézműves-foglalkozásokon, mozgásos játékokon vehetnek részt, betekintést nyerhetnek a lovak világába, a lótartás szépségeibe és megtanulhatják a lovaglás alapjait.
– áll a szervezők közleményében. A foglalkozásokat pedagógusok és tapasztalattal rendelkező lovasok tartják.
A tábor ára 400 lej (két nap), ami tartalmazza a lovaglást, kézműves-foglalkozásokat, a reggelit, az ebédet és az uzsonnát, valamint víz és limonádé korlátlan mennyiségben fogyasztható. Minden gyerek ajándékokkal és kupával tér haza.
Az augusztus 23-i, egynapos születésnapi tábor felépítése hasonló a kétnapos táboréhoz, szintén lesz lovaglás, kézműves-foglalkozás, mozgásos játékok, kétszeri étkezés. Ennek ára 150 lej, és mivel születésnapról van szó, minden részt vevő gyermek egy kézzel készített ajándékkal, rajzzal lepheti meg a tábor megálmodóját és szervezőjét, Sziki Anna Alice-t. Jelentkezni is nála lehet a 0743-616-761-es telefonszámon. A helyek száma korlátozott, további részletek itt.







