Modern története 1844-ben kezdődött, amikor egy tehetős fiumei kereskedő, Iginio Scarpa felesége emlékére megépíttette a Villa Angiolinát, és köré pompás parkot telepíttetett. Ez lett a város turisztikai bölcsője. Jó levegőjének gyógyító hatását az 1860-as évektől hasznosították, ebben több magyar orvosnak – közöttük Markusovszky Lajosnak, a szombathelyi kórház névadójának – is kiemelkedő szerepe volt. A gyors fejlődést a vasúti összeköttetés hozta meg: az 1870-es évektől már kényelmesen el lehetett jutni ide Bécsből és Budapestről, 1889-ben pedig hivatalosan is gyógyklímás üdülőhellyé nyilvánították Abbáziát. Nem véletlen, hogy a várost hamar a „tenger királynőjének” vagy a „tengeri Bécsnek” nevezték. Császári családtagok, főurak, művészek lepték el a pompás villákat és fürdőházakat. A hajdani gyógyturizmus öröksége ma is él: a történelmi fürdők helyén modern wellnessközpontok és szállodák működnek. A helyiek büszkén mesélik, hogy a századfordulón itt pihent Gustav Mahler és Albert Einstein is, miközben a kávéházak teraszain a monarchia eleganciája találkozott a mediterrán életérzéssel.
A magyar jelenlét nyomai ma is ott vannak a villák, szállodák, emléktáblák között: ezek nemcsak a nyaralások emlékét őrzik, hanem egy letűnt korszak kulturális, társadalmi és gazdasági kapcsolatait is. Ahogy végigsétálunk a város utcáin és parkjain, könnyű felismerni a magyar látogatókat: megállnak egy-egy emléktábla előtt, fotóznak, olvasgatják a feliratokat. Van, aki a Hotel Imperial bejáratánál állva mesél a gyerekének Szabó Lőrincről, más a tengerparti sétányon mutatja meg társának, melyik villa volt egykor magyar kézben. Számunkra ezek a kövek és falak nemcsak idegen földön álló épületek, hanem a saját történetünk távoli, mégis ismerős darabjai. Márai Sándor, aki gyakran időzött itt, így írt róla:
Számomra a tenger Fiume és Abbázia között még mindig a »magyar tenger«, akkor is, ha tudom, hogy a történelem időközben odaadta az olaszoknak a Szentkorona Gyöngyét…
A 19–20. század fordulóján a magyar közélet és irodalom számos alakja megfordult itt:
A monarchia tengerparti gyöngyszeme
A magyar emlékek közötti sétánk a Hotel Imperialnál indul, amely nemcsak Opatija egyik legismertebb szállodája, hanem a monarchia időszakának ikonikus épülete is. Az 1885-ben megnyitott, impozáns neoreneszánsz stílusú ház az Osztrák Déli Vasúttársaság beruházásában épült, kifejezetten az elit vendégkör – köztük a magyar arisztokrácia és polgárság – igényeire szabva. A „Heritage” jelző a történelmi jelentőségére és műemléki védettségére utal, az épület eredeti karakterét megőrizve működik ma is.
A főbejárat mellett márványtábla emlékezik Szabó Lőrincre, aki a harmincas években többször megszállt itt, és a tengerpart hangulata ihlette verseit, köztük az Ősz az Adrián című költeményét.
A Hotel Imperialtól szinte észrevétlenül rálépünk a Ferenc József sétányra (Lungomare), amely 12 kilométer hosszan kanyarog a tenger szélén. A sós levegő, a napfényben csillogó víztükör és a part menti sziklák mind arra csábítanak, hogy lelassítsunk, és hagyjuk, hogy a látvány átvegye az irányítást. A sétány teljes hosszában 1911-re készült el, és a monarchia elitjének egyik kedvenc délutáni programja volt itt andalogni. Voloskóból indul, Opatiján és Ičićin át egészen Lovranig vezet. Balra a park lombjai között feltűnik a Szent Jakab-templom kupolája, amelyet a 15. században a bencés rend alapított. A templom a város történetének csendes tanúja: évszázadok során többször átépítették, barokk és klasszicista jegyekkel gazdagították.
A monarchia fénykorában az osztrák–magyar arisztokrácia rendszeresen látogatta, és adományaival támogatta a felújításokat és a templomkert gondozását. Móra Ferencet a templom harangja ihlette az Ének a búzamezőkről című regényének megírására, ami miatt négy héttel meghosszabbította ott-tartózkodását. Ma műemlék és zarándokhely, gyönyörű park övezi. A következő állomás a mai Hotel Kvarner, amely nemcsak Opatija, hanem az egész horvát tengerpart egyik történelmi ékköve. 1884-ben nyitotta meg kapuit, és ezzel az Adria első, kifejezetten tengerparti turizmusra épített szállodája lett. Az Osztrák Déli Vasúttársaság beruházásában készült ez is, azzal a céllal, hogy egész évben nyitva tartó, elegáns üdülőhelyet kínáljon a monarchia elitjének.
Impozáns, neoreneszánsz stílusú épülete már a kezdetektől a luxus és a társasági élet szimbóluma volt: márványlépcsők, tágas bálterem és tengeri panorámás teraszok várták a vendégeket. A források szerint maga Ferenc József császár is megfordult itt.
Ma műemléki védelem alatt áll, Kristályterme ünnepélyes események helyszíne, és ugyanaz a panoráma tárul elénk a teraszáról, mint egy évszázaddal ezelőtt. Ezután az Angolpark lombjai közé érkezünk, amely Opatija egyik legszebb zöldterülete, és a város történetének olyan darabja, ahol a monarchia kertépítészeti kultúrája testet ölt – benne a magyar hozzájárulással is. A park kialakítása a 19. század végén kezdődött, amikor a város gyógyklímás fürdővárosi arculatához méltó, reprezentatív közparkokat hoztak létre. Az „angolpark” elnevezés az angolkert stílusára utal: szabadon kanyargó sétányok, árnyas facsoportok, nyílt gyepfelületek és tengerre nyíló kilátópontok váltakoznak benne. Korabeli dokumentumok szerint a tervezésbe magyar tájépítészek is bekapcsolódtak, akik javasolták a magyar nemesített díszfák és rózsafajták telepítését, valamint a mediterrán és a Kárpát-medencei növényvilág ötvözését. Az Angolpark mellett található az Amerikai kert, amelyet Kurucz Mihály magyar vállalkozó létesített feleségének a 20. század elején, s ma is botanikai ritkaságok otthona.
Legendás villák és magyar történetek Az Angolpark árnyas sétányain továbbhaladva kibontakozik Opatija szívének két ékköve: a Villa Angiolina és a Villa Amalia. A Villa Angiolina 1844-ben épült Iginio Scarpa megbízásából, elegáns klasszicista vonalai és gondozott kertje hamar híressé váltak. Vendégkönyvében olyan nevek szerepeltek, mint I. Ferenc József császár, Erzsébet királyné vagy épp magyar arisztokraták. Ma a Horvát Turisztikai Múzeum működik benne, termeiben a századforduló üdülőkultúrája elevenedik meg. Közvetlen szomszédja a kisebb, de nem kevésbé patinás Villa Amalia, amelyet a 19. század végén építettek. A monarchia idején gyakran szálltak meg itt magyar orvosok, írók és politikusok, sőt orvosi ajánlások is népszerűsítették a hely klimatikus előnyeit. A Lungomare sétányon haladva a volt Belvedere szálloda alatt szerény, de jelentős emléktábla tűnik fel.
A tábla Szegő Kálmán nevét viseli, aki 1894 és 1924 között gyermekszanatóriumot vezetett a mai omladozófélben lévő Hotel Belvedere épületében. A magyar származású orvos munkásságával hozzájárult, hogy Opatija nem csupán elegáns üdülőhely, hanem nemzetközileg elismert gyógyklímás központ legyen.
A Hotel Imperial falán olvasható Szabó Lőrinc-emléktábla mellett egy másik, kevésbé ismert irodalmi kapcsolat is fűződik Opatijához: József Attila. Saját szavaival élve,
– írta. Nem tudjuk, kapott-e orvosi kezelést, de bizonyos, hogy a város klímája, amely évtizedeken át vonzotta a monarchia betegeit és pihenni vágyóit, rá is hatással volt. Egy másik történet Kádár János édesanyjához, Csermanek Borbálához kötődik, aki fiatal lányként Opatijában szolgált cselédként. A századfordulón számos magyar vidéki lány vállalt munkát a tengerparti üdülőhelyeken, köztük az elegáns opatijai villákban és szállodákban, ahol a nyári szezonban arisztokrata és tehetős polgári vendégeket szolgáltak ki.
Voloskóban, a Minach-villa kertjében szerény, de elegáns márványtábla emlékeztet gróf Andrássy Gyulára, a kiegyezés utáni Magyarország első miniszterelnökére és későbbi külügyminiszterére. A gróf élete utolsó hónapjait ebben a csendes tengerparti faluban töltötte, és itt hunyt el 1890 februárjában. A tábla latin nyelvű felirata szerint „az óhajtott nyugalmat” találta meg e kies helyen. Itt halt meg Szapáry Gyula miniszterelnök is. Az emlékhely ma is a magyar–horvát történelmi kapcsolatok egyik szimbóluma, ahol minden év februárjában koszorúzással tisztelegnek a magyar diplomácia és a helyi közösségek képviselői.
Fiume, a magyar tengeri kapu emlékei Opatijától alig félórányira található Fiume (Rijeka), amely 1779- től 1918-ig a Magyar Királyság egyetlen tengeri kikötője volt. A város arculatát ma is meghatározza ez a korszak, hiszen számos épület, utcanév és emléktábla őrzi a magyar időket. A főtéren álló városháza, a bírósági palota és a vasútállomás mind a dualizmus idején épültek, a korabeli magyar építészet stílusjegyeit viselve.
Különösen figyelemre méltó a kikötőben álló Adria-palota, az egykori Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság székháza. Nem messze innen található a Baross Gábor-emléktábla, amely a korszak közlekedéspolitikájának kiemelkedő alakja előtt tiszteleg. Fiume utcáin sétálva gyakran bukkanhatunk magyar feliratokra és díszítőelemekre, amelyek csendesen emlékeztetnek arra az időszakra, amikor a város a magyar gazdaság és külkereskedelem egyik legfontosabb kapuja volt. Aki Opatijába látogat, annak érdemes egy napot rászánni, hogy felfedezze ezt a különleges, magyar múlttal átitatott kikötővárost.
A HMDK Tengermelléki– Fennsík Megyei Egyesület a városban működő aktív magyar szervezet, amely a magyar emlékek megőrzését és a közösségi kulturális élet ápolását tűzte ki célul. 1994-ben alakult, és azóta is főszervezője kiállításoknak, irodalmi esteknek, játszóházaknak, magyar idegenvezetésnek és más programoknak a helyi közösség számára – mindezt a magyar hagyományok térségbeli fenntartásáért.
Dance
