Novemberig kell elkészüljön a nagyváradi Fő utca korzója, de polgármesteri hivatal vezetősége abban bízik, hogy júniusra, vagyis a nyári szezon kezdetére sikerül befejezni a felújítást. Ennek érdekében az önkormányzat képviselői az év elején a kivitelezőkkel együtt munkatervet állítottak össze a munkálatokról.
– nyilatkozta csütörtökön Sebastian Marchiş, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal műszaki igazgatóságának vezetője az általa vezetett intézmény tavalyi tevékenységét ismertető sajtótájékoztatón.
Korábban írtuk
Az igazgató elmondta: azért engedélyezték a kivitelezőnek azt, hogy a korzó teljes szakaszán felszedje a térköveket, hogy több szakaszon párhuzamosan tudjon dolgozni, tehát hogy még gyorsabban haladjon a munkálat.
A kivitelezők legkésőbb a jövő hónap elején megkezdik a Fő utca kövezését, erősítette meg a Bihoreanul hetilapnak Gheorghe Neag, a munkálatokat végző Flodor Transcom cég igazgatója.
– nyilatkozta. A csapadékcsatorna-hálózattal kapcsolatos munkák várhatóan három héten belül befejeződnek. „Ha jó lesz az idő, és tudunk dolgozni, legkésőbb március 1-jén elkezdjük a kőburkolat lerakását” – tette hozzá Neag.

Fotó: oradea.ro
A Fő utca korzóját több mint nyolc centiméteres oldalhosszúságú porfír kockakővel és burkolólapokkal fogják kirakni, és a járószinten ismét kialakítják azt a hullámzó díszítőmotívumot, amelyet Szabó Arnold építész tervezett az 1970-es években, és amely a 2006-os felújításig díszítette a sétálóutcát.
Korábban írtuk
A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a Fő utcáról tavaly ősszel felszedett kockakövek egy részét az önkormányzat már felhasználta a megyei kórház előtt kialakított kis tér burkolásához.
A fő utcai munkálatok során minden homlokzaton futó kábelt a járószínt alá helyeznek, az utcai világítást energiatakarékos lámpatestekre cserélik, megújítják a csapadékvíz-gyűjtő rendszert, az utcabútorokat pedig USB-portokkal felszerelt „okospadokra” cserélik. A munkálat kivitelezési határideje a 12,4 millió lej értékű szerződés szerint 2027 novembere, a kivitelező a Flodor Transcom cég.

Fotó: oradea.ro







