A létesítményt üzemeltető Nagyváradi Közterület-fenntartó Vállalat (ADP) arról tájékoztat: a szóban forgó rendelkezés 2025. október 27-én, hétfőtől kezdődően egészen 2025. november 2-án, vasárnapig lesz érvényben.
Felhívják a figyelmet arra is: a zsúfoltság elkerülése érdekében 2025. november 1-jén, szombaton
amennyiben a jármű szélvédőjén jól láthatóan el van helyezve az ezt igazoló irat. Mindazok, akik nem esnek ebbe a kategóriába, mégis autóval kívánnak behajtani a temetőbe november 1-jén, 50 lejes díj megfizetése ellenében tehetik ezt meg. A többi napon a behajtási díj 11 lej/alkalom. Fontos megjegyezni, hogy a bérletek november 1-jén nem lesznek érvényesek.

Fotó: Alexandru Nițescu
Az említett időszakban gépkocsikkal a főkapun át lehet behajtani a temetőbe, és az Európa negyed felőli kapun keresztül lehet elhagyni azt.
A főbejáratnál, a kolumbárium környékén, valamint az Európa negyed felőli kapunál is árusítóhelyek vannak kialakítva, ahol a hozzátartozók virágokat, mécseseket, gyertyákat vagy koszorúkat vásárolhatnak szeretteik emlékére.
A városi temető igazgatósága ezúton is arra kéri a látogatókat, hogy

Fotó: Alexandru Nițescu
2025. november 3-tól 2026. március 31-ig a temető nyitvatartási ideje reggel 8 és délután 17 óra között lesz, az ügyfélszolgálati iroda pedig hétfőtől szombatig, 8.30–15.30 óra között tart nyitva.