Jelentős közlekedési beruházás kezdődik Nagyváradon: az önkormányzat pénteken hivatalosan is elindította a Sztaroveszky (Magheru) út és a vasútállomás közötti városi mobilitási folyosó két nagy projektjét. A fejlesztések részeként két új közúti aluljáró épül, teljesen megújul több mint két kilométernyi sugárút, korszerűsítik a villamosvonalakat, és új közlekedési csomópontot alakítanak ki a vasútállomásnál.
Florin Birta polgármester a helyszínen tartott péntek déli sajtótájékoztatón elmondta, hogy a beruházások célja a városi forgalom gyorsítása és a közösségi közlekedés előnyben részesítése.
– hangsúlyozta.

Fotó: Paizs Zsolt
Az első szakasz a Sztaroveszky út és a Körös (Crișul) áruház közötti kereszteződést érinti, ezt a Global Industrial kivitelezi. A második szakasz a Fő utca Petőfi park és a vasútállomás közötti részét foglalja magában, amelyet a Selina cég épít meg.
Emellett felújítják az útpályát, a villamossíneket, föld alá helyezik az elektromos vezetékeket, és LED-es közvilágítást építenek ki. A polgármester szerint „teljesen megújul az egész sugárút”. A Körös üzletháznál épülő aluljáró egyik legfontosabb szerepe az lesz, hogy a Sztaroveszky út és a vasútállomás felől érkező forgalmat a föld alá vezesse, így az nem keresztezi majd a domboldalról érkező autókat. A vasútállomásnál szintén aluljáró épül, a felszínen pedig intermodális közlekedési csomópont jön létre, ahol villamosok, városi és megyei buszok, valamint vonatok kapcsolódnak egymáshoz.
A teljes beruházás – az infrastruktúra és a beszerzett elektromos autóbuszok együtt – közel 40 millió eurót tesz ki. A projekt keretében ugyanis húsz elektromos buszt is vásároltak, amelyek költségeinek csaknem 90 százalékát szintén uniós támogatás fedezi.

Fotó: Paizs Zsolt
Birta ugyanakkor azt mondta, szeretnék már 2027 szeptemberére újraindítani az autós- és villamosközlekedést a sugárút teljes szakaszán.
– fogalmazott.

Fotó: Paizs Zsolt
Cristina Pop, a Global Industrial képviselője ismertette: az általuk kivitelezett aluljáróhoz 850 cölöpöt használnak fel, a lehajtók 130 és 110 méter hosszúak lesznek, maga az aluljáró pedig 102 méteres lesz. A Körös üzletház fölött egy ötágú körforgalom épül, emellett jelentős közműáthelyezésekre is szükség lesz:
A Selina képviselője arról beszélt, hogy az ő szakaszukon 1450 darab fúrt cölöpfal készül, ami komoly műszaki kihívást jelent. A projekt részeként több mint 10 ezer négyzetméter útfelületet és 15.500 négyzetméternyi járdát, illetve gyalogosövezetet alakítanak ki, valamint korszerűsítik a villamoshálózatot is.
A projekt végén a Sztaroveszky út és a vasútállomás között – néhány kivételtől eltekintve – egyetlen autósáv marad, mellette külön sávot kapnak a buszok és a villamosok.
– mondta Birta.
Hozzátette, hogy mivel a taxik is a közösségi személyszállítás részét képezik, ezért a munkálatok befejeztével a taxisok is használhatják majd a buszsávokat.

Fotó: Paizs Zsolt
A fejlesztés kerékpárutat is tartalmaz, a polgármester ugyanakkor jelezte, hogy bizonyos részeken a szűk utcák és a beépítettség miatt nincs elegendő hely külön kerékpársávok kialakítására. A munkálatok során fákat is kivágnak, ugyanakkor a városvezetés szerint a kivágott növényzetet pótolják.
– ígérte Florin Birta.

