A nagyváradi Szent László Napokon szokás, hogy megkoszorúzzák szent királyunk szobrát a római katolikus püspöki palota kertjében. Így történt ez az idén is. Csütörtökön délután 17 órára gyűltek össze az emberek a rövid koszorúzási ünnepségre. Moldován Gellért Lajos, az Erdélyi Magyar Szövetség nagyváradi elnöke felidézte Szent László alakját, a hozzá kapcsolódó bőséges legendáriumból idézett fel néhányat, illetve méltatta nagy királyunk elévülhetetlen érdemeit.

Fotó: Pap István
A beszéd és egy Szent László-ének eléneklése után helyezték el a koszorúkat a szobor talapzatánál. Koszorúzott Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője, valamint Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki Moldován Gellért Lajos kíséretében hajtott fejet Szent László szobra előtt. A rövid ünnepség a Himnusz eléneklésével zárult.

Fotó: Pap István