Törő Enikő
A romániai tűzoltók napja alkalmából a közösségi programokon kívül a tűzoltóság berkein belül is ünnepeltek kedden. Ezen a napon 21 Bihar megyei tűzoltót jutalmazott meg az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU), azokat, akik részt vettek a görögországi erdőtűzoltási bevetéseken. Az ünnepséget Bukarestben tartották, Csilik Alexandru első főfelügyelő-helyettest és 20 másik tűzoltót ajándékoztak meg plakettel és különleges jelvénnyel.
Egyéb programok
Mint arról már portálunkon is beszámoltunk, a romániai tűzoltók napján, szeptember 13-án nyílt napokat szerveztek megyeszerte a tűzoltóállomásokon, és mivel ezúttal egybeesett ez a nap a Megelőző Információs Nappal, így még több programot szerveztek. Nagyváradon kedd délelőtt megkoszorúzták a Bihar megyei tűzoltók szoborcsoportját, majd két tisztet és nyolc altisztet léptettek elő, 59 tűzoltó pedig érdemoklevéllel gazdagodott kiemelkedő tevékenységéért.
A nyílt napon megyeszerte több százan vettek részt, a tűzoltók látványos bemutatókkal lepték meg a gyermekeket és az őket kísérő felnőtteket. Bemutatták például azt, hogy hogyan kell használni a tömlőt, hogy hogyan zajlik egy magassági mentési akció, de arról is tartottak bemutatót, hogy mi a teendő közúti baleset esetén. Mindemellett az elsősegélynyújtásról is tartottak elméleti és gyakorlati bemutatót egyaránt.
A Megelőzési Információs Nap alkalmából Nagyváradon, Élesden, Püspökfürdőn, Nagyszalontán, Belényesen, Vaskohszikláson, Tenkén, Margittán, Székelyhídon, Érmihályfalván és Szalárdon hipermarketekben és piacokon információs standokat állítottak fel, ezeken a pontokon a járókelőkkel ismertették azokat a legfontosabb szabályokat, amelyek által megelőzhetők bizonyos vészhelyzetek.