A Körös áruház és a vasútállomás előtt is megkezdődik az új közúti aluljárók építése Nagyváradon, ezért május 22-től teljesen megszűnik a járműforgalom a vasúti pályaudvar és a Körös áruház közötti szakaszon, valamint az üzletház és a Sztaroveszky (Magheru) útnak a Ritoók Zsigmond (George Enescu) utcai kereszteződése közötti szakaszon. Ez több autóbuszjárat útvonalát is érinti.
A 11-es és a 17-es számú járatokra vonatkozó változásokról már beszámoltunk, az alábbiakban a többi módosítást közöljük.
A 13-as és a 13G járat, valamint a 722-es járat sem Hegyközszáldobágy, sem a belváros felé haladva nem áll meg a poliklinika és az idegszanatórium előtt, viszont létesül ezek helyett két új megálló a Dózsa György utca 6. és 67. szám alatt, ez utóbbi a megyei kórház előtti megálló. Hegyközszáldobágy felé haladva mindkét új megállóban megállnak az említett buszjáratok, a városközpont felé haladva viszont e kettő közül csak a Dózsa György utca 6. szám alatti megállóban állnak meg.
A 18-as buszjárat a vasúti pályaudvar irányába a Zimbrului – körforgalom – Ştefan cel Mare (buszpályaudvar) útvonalon közlekedik, míg az Izvorului utca felé a körforgalom és a Ştefan cel Mare út felé veszi az irányt, ki lesz iktatva az állomás és a Kanonok-sor előtti megálló, ennek a járatnak a végmegállója a Ştefan cel Mare úti buszpályaudvar lesz.
A 29-es járat a Dacia út irányába az Emanuil Gojdu – George Enescu 28. – Mihai Eminescu 25. – Ion Creangă tér – római katolikus püspöki palota útvonalon halad. A Cargo terminál felé tartó útvonala nem módosul a 29. járatnak.
A 30-as járat a Dacia út felé a következő útvonalon halad: Emanuil Gojdu – George Enescu 28. – Mihai Eminescu 25. – Ion Creangă tér – Dacia sugárút – Olaszi park – Olimpiadei – Berzei – Ştefan cel Mare (buszpályaudvar), stb. A járat útvonala a Leroy Merlin irányába változatlan marad.
A 32-es járat az Euro Business ipari park felé a Mareşal Averescu híd – George Enescu 28. – Mihai Eminescu 25. – Ion Creangă tér – Dacia sugárút – Olaszi park – Olimpiadei – Berzei – Ştefan cel Mare (buszpályaudvar), stb. útvonalon halad, a velencei pályaudvar felé haladó útvonala pedig a következő: Zimbrului – Ştefan cel Mare (buszpályaudvar) – Berzei – Olimpiadei – Olaszi park – püspöki palota – Ion Creangă tér – Roman Ciorogariu 18. – Traian park 15. szám, stb.
Korábban írtuk
A 34-es járat az Euro Business ipari park felé haladva a várpiac (ANAF) – George Enescu 28. – Mihai Eminescu 25. – Ion Creangă tér – püspöki palota stb. útvonalon halad, míg a Motorul stadion felé haladva a módosított útvonala a következő: római katolikus püspöki palota – Ion Creangă tér – Roman Ciorogariu 18. – Traian park 15. – Szakszervezetek Művelődési Háza, stb.
A 40-es járat a Borsi út felé haladva a Mareşal Averescu híd – George Enescu 28. – Mihai Eminescu – Ion Creangă tér – püspöki palota stb. útvonalon halad, míg visszafelé, a váradszőllősi buszpályaudvar irányába a püspöki palota – Ion Creangă tér – Roman Ciorogariu utca – Traian Park – közlekedésrendészet, stb. útvonalon halad.
A 39-es járat a Borsi út irányába a Mareşal Averescu híd – George Enescu – Mihai Eminescu – Ion Creangă tér – püspöki palota stb. útvonalon halad, Váradszőllős irányába pedig a püspöki palota – Ion Creangă tér – Roman Ciorogariu – Traian park – Szakszervezetek Művelődési Háza, stb, útvonalat követi.

