Tragikusan fiatalon elhunyt tagjától búcsúzik a Bihar megyei motoros közösség. A mindössze 19 éves Alin március 15-én, vasárnap vesztette életét egy motoros balesetben az 1-es országúton.

Fotó: Paizs Zsolt
A fiatalembertől március 18-án, szerdán 15 órától vettek végső búcsút a hegyközkovácsi temetőben.
Ezt megelőzően a motoros közösség tagjai a biharpüspöki Remarkt (volt Real) bevásárlóközpontnál gyülekeztek, innen indultak Hegyközkovácsiba, hogy méltó tisztességként utolsó útjára kísérjék a fiatalt.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a súlyos baleset március 15-én, vasárnap kora délután történt az 1-es számú országúton Tőtös (Groși) és Tinód (Tinăud) között. A szerencsétlenség 12.56 órakor következett be, és egy személyautó, valamint egy motorkerékpár volt érintve benne. Az ütközés következtében a motorkerékpáros súlyosan megsérült. A kiérkezett mentősök megpróbálták újraéleszteni, azonban már nem sikerült megmenteni az életét: a helyszínen elhunyt.
Korábban írtuk

Fotó: Paizs Zsolt
Tragédiák árnyékolták be a március 15-i ünnepi hétvégét
Szintén március 15-én, kora este egy másik tragédia is sokkolta a Bihar megyei közösséget: lezuhant egy motoros siklóernyő Érolasziban, ketten életüket vesztették. A rendőrségi közlemény szerint a repülőszerkezetben a pilóta, egy 53 éves margittai férfi, valamint utasa, egy 20 éves Vámosláz községbeli nő tartózkodott. A helyszínre kiérkezett mentősök megpróbálták újraéleszteni őket, azonban már nem tudták megmenteni az életüket.
A tragédia mindkét áldozatát március 18-án, szerdán 13 órától helyezték örök nyugalomra: Alexandrut, a pilótát – akit sokan Sanduként ismertek – a margittai, a 20 éves fiatal nőt, Brigittát a poklostelki temetőben.







