Nagyvárad lesz az urbanisztikai engedélyezés központja tizennégy település számára
Nagyvárad lesz az urbanisztikai engedélyezés központja tizennégy település számára

Fotó: Alexandru Nițescu

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Nagyvárad önkormányzata koordinálja majd az egész nagyvárosi övezet urbanisztikai dokumentációinak engedélyezését.

A váradi helyi tanács augusztus 27-i rendes ülésén elfogadta a Nagyvárad Metropolisz-övezet Közösségi Fejlesztési Egyesület (ZMO) területrendezési és urbanisztikai dokumentációinak integrált engedélyezésével foglalkozó helyi bizottság működési szabályzatát. A testület az új területrendezési, urbanisztikai és építési törvénykönyv alapján működik majd.

A szabályzat elfogadása szükséges lépés az új urbanisztikai jogszabályok alkalmazásához. A 2026/169-es törvény értelmében a metropolisz-övezetek esetében az integrált engedélyezési bizottságokat a központi, úgynevezett polarizáló település szintjén hozzák létre, és ezek biztosítják a metropolisz-övezethez tartozó valamennyi közigazgatási egység urbanisztikai dokumentációinak engedélyezését.

Ennek megfelelően Nagyvárad önkormányzata koordinálja majd a Nagyvárad Metropolisz-övezethez tartozó 14 település engedélyezési folyamatát.

A Nagyvárad Metropolisz-övezet tagjai jelenleg a következők: Nagyvárad, Bihar, Bors, Hegyközcsatár, Nagyürögd, Fugyivásárhely, Hegyközpályi, Váradszentmárton, Biharszentandrás, Körösgyéres, Oláhszentmiklós, Vizesgyán, Harangmező és Köröskisjenő.

Az új bizottság a települések fejlődése szempontjából fontos dokumentációkat vizsgálja és hagyja jóvá, például az általános városrendezési terveket (PUG), a területrendezési terveket (PUZ), valamint a törvény által előírt egyéb területrendezési és urbanisztikai dokumentációkat.

A testület legfontosabb feladata, hogy egyetlen keretbe fogja össze az engedélyezési folyamatban részt vevő intézmények képviselőit. Ahelyett, hogy minden intézmény külön-külön fogalmazná meg észrevételeit és feltételeit, az új rendszer lehetővé teszi ezek összesítését, majd egységes formában történő továbbítását a dokumentáció kezdeményezőjének.

A szabályzat az eljárásokra vonatkozóan egyértelmű határidőket is meghatároz. A bizottság tagjainak legfeljebb 60 napjuk lesz a dokumentációk elemzésére, ezt követően pedig kiadják az egységes integrált engedélyt. Ha a dokumentáció hiányos, műszaki pontosításokra vagy módosításokra van szükség, a kedvezményezett egyetlen alkalommal, egységes értesítés formájában kapja meg az összes észrevételt. A dokumentáció aktualizálását követően azt ismét benyújthatják az eljárás lezárása érdekében.

Az új urbanisztikai törvénykönyv által bevezetett és a szabályzatban is megjelenő másik fontos elem a hallgatólagos engedélyezés mechanizmusa. Az illetékes intézmények számára kötelezővé válik álláspontjuk közlése, ha pedig a törvényes határidőn belül nem érkezik válasz, akkor az bizonyos esetekben pedig az elemzett dokumentáció elfogadásának minősülhet. A bizottság Nagyvárad főépítészének koordinálásával működik majd, adminisztratív feladatait pedig a Főépítészi Igazgatóságon belüli titkárság látja el.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben