Sebastian Marchiș, a nagyváradi polgármesteri hivatal műszaki igazgatója csütörtökön jelentette be, hogy megvalósítható a célkitűzés, amit Florin Birta polgármester évekkel ezelőtt kitűzött az önkormányzat elé.
Marchiș csütörtöki sajtótájékoztatóján ismertette a műszaki igazgatóság 2025-ös tevékenységi jelentését, amelynek keretében elmondta:
A műszaki igazgató szerint az önkormányzat képes teljesíteni a polgármester által ígért határidőt, amennyiben az érintett területek tulajdonjoga rendezve van. Hangsúlyozta: a város csak azokat az utcákat tudja aszfaltozni, amelyek teljes nyomvonala az önkormányzat birtokában van.
A munkálatok elindításának egyik legnagyobb akadályát jelenleg a tulajdonviszonyok jelentik. A műszaki igazgató rámutatott, hogy sok lakos azt szeretné, ha aszfalt kerülne az ingatlana elé, ugyanakkor azt is szeretné, ha az önkormányzat kisajátítaná tőlük az útépítésre kijelölt területrészt.
A város gyakorlata azonban az, hogy megvárja, amíg a telektulajdonosok maguk ajánlják fel az önkormányzatnak az útépítéshez szükséges telekrészüket.

Fotó: PMO
Az önkormányzat adatai szerint tavaly év végén Nagyváradon 936 utca volt, 472,2 kilométer összhosszúságban. Ezek közül 765 utca – 380,9 kilométer – teljesen vagy részlegesen már le van aszfaltozva és korszerűsítve van, míg 171 utca, összesen 91,3 kilométer hosszan, továbbra is aszfaltozatlan. A város tavaly közel 50 millió lejt fordított útkarbantartási és javítási munkálatokra, valamint hidak és a közúti forgalmat érintő beruházások finanszírozására. A beavatkozások keretében 55 már korszerűsített utcán végeztek kátyúzási és aszfaltburkolati munkákat, emellett 440 új parkolóhelyet alakítottak ki.
A folyamatos modernizálási program eredményeként tavaly 18 felújított vagy rehabilitált utcát vett át a város az építőktől, amelyek már 2024-ben megnyíltak a forgalom előtt. Ezek között szerepel többek között a Diasporei, Dejului, Eugen Lovinescu, Emil Cioran, George Bacovia, Vasile Vartolomei, Iványi Odon és Ștefan Augustin Doinaș utca is.
Az elmúlt hétvégén a nagyváradi önkormányzat számos panaszt kapott a lakosságtól a rossz állapotban lévő utak miatt. Teofil Filimon alpolgármester az erre vonatkozó kérdésre reagálva azt mondta, hogy az elmúlt 4–5 év legkeményebb tele az idei, az időjárás hol fagyos, majd hirtelen felmelegszik, ami nem tesz jót az utaknak, ráadásul meglehetősen csapadékos is volt az időjárás, ami miatt nem lehet infrastrukturális munkálatokat végezni. Az alpolgármester tájékoztatása szerint ezen a héten megkezdték az aszfaltozatlan utcák modernizálását Biharpüspökiben és a Nicolae Bălcescu városrészben, a következő időszakban pedig a dombvidéki területeken folytatódnak a munkálatok. Filimon hozzátette: az önkormányzat folyamatosan figyelemmel kíséri a problémás szakaszokat, és amint az időjárási körülmények lehetővé teszik, minden érintett utcán elvégzik a szükséges javításokat. Ezzel párhuzamosan a városvezetés megkezdte az aszfaltozott utakban megjelent kátyúk betömését is Nagyvárad teljes területén.







