Bihari Napló
Nem mindenkinek utalták a szociális juttatást
Nem mindenkinek utalták a szociális juttatást

Fotó: Rab Zoltán

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Megírtuk, hogy szeptember végén átutalták az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatás első részletét. Ezt Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter jelentette be Facebook-bejegyzésében, emlékeztetve arra, hogy a támogatást a szociális juttatásban részesülő, 65 éven felüli nyugdíjasok, a havi 2000 lejnél kisebb jövedelmű fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek, illetve az úgynevezett inkluzivitási minimumjövedelemben részesülő családok és egyedülálló személyek kapják meg.

Az elmúlt időszakban több olvasónktól kaptunk jelzést arra vonatkozóan, hogy ők még mindig nem kapták meg az egyébként sem túl nagy, 125 lejes összeget. A támogatás összértéke ugyanis 250 lej, amelyet két 125 lejes részletben kapnak meg a kedvezményezettek. Ennek második felét az év végéig utalják át, ígérte a miniszter.

A minisztérium felhívja a figyelmet arra, hogy mindazok, akiknek még mindig nem utalták át az összeget, kérjenek segítséget a card.sprijin@mfe.gov.ro e-mail-címen, vagy a 0372-838-633, illetve a 0372-838-886 telefonszámokon.

Megjegyzendő, hogy olvasóink azt tapasztalják, hogy a telefonszámok vagy nem működnek vagy egy automata válaszol a hívásra, amely nem ad érdemi információt. Kérdéssel fordultunk a minisztériumhoz az ügyben, amikor választ kapunk, frissítjük cikkünket.

Dragoș Pîslaru azt is hangsúlyozta, hogy az általa vezetett minisztérium csak a kártyák feltöltéséért felel, a támogatásra jogosultak listáját a munkaügyi minisztérium hagyja jóvá a nyugdíjpénztár és az ANPIS adatai alapján. Az Országos Nyugdíjpénztár, valamint az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) adatai alapján a segély első részletére 1.115.773-an jogosultak.

A szeptember végi adatok szerint szociális kártyákból 1.028.391 (92,16 százalék) volt érvényes, szeptember 30-ig 6231-et (0,55 százalék) kibocsátottak, de még nem kézbesítette a posta, 12.223-at (1,09 százalék) érvénytelenítettek, így ezeket újra kell nyomtatni, majd osztani, 68.928 (6,17 százalék) pedig új jogosultnak jár – ismertette az adatokat a miniszter.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben