A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal tervei szerint a nyár elejére a váradiak ismét birtokba vehetik a városban jelenleg még felújítás alatt álló parkokat.
– nyilatkozta csütörtökön Sebastian Marchiș, a polgármesteri hivatal műszaki igazgatója.

Fotó: PMO
Hozzátette, hogy a Bunyitay liget (Brătianu park) és a Nagyvásártér (December 1. park) esetében május végére tűzték ki a határidőt.

Fotó: PMO
Ez utóbbi helyszínen jelenleg mintegy harminc munkás dolgozik több munkagéppel, tudtuk meg az igazgatótól. Az említett zöldövezeteket nem egyszerűen modernizálják, hanem át is alakítják: mindegyikben új pihenőterek, sétányok és új funkciók jönnek létre. Például a December 22. park körül futópályát alakítanak ki, a Bunyitay ligetben tavat alakítanak ki és öltözőket építenek a sportolók számára, míg a Nagyvásártéren szabadtéri amfiteátrum és időseknek szánt pihenőzóna létesül.

Fotó: PMO - Nagyváradi Polgármesteri Hivatal
Marchiș szerint az utóbbi időszakban mindegyik parkban lassabban haladt a munka a kedvezőtlen időjárási feltételek miatt. „Az időjárás nem igazán tette lehetővé, hogy gyorsabban haladjunk” – fogalmazott.
Ugyanakkor a polgármesteri hivatal csak idén tavasszal indítja el a vársánc felújítását, amelyet már tavaly nyáron elnyert a Flodor cég, de a munkakezdési engedélyt eddig nem adták ki, arra hivatkozva, hogy a parkban előre betervezett rendezvényeket tartottak. Emellett az önkormányzat idei tervei között szerepel a Rhédey-kert (Bălcescu park) korszerűsítése, valamint egy új park kialakítása a Rómer Flóris utcában, Váradszőllősön.

Fotó: PMO - Nagyváradi Polgármesteri Hivatal
Az igazgató emlékeztetett arra, hogy tavaly átvették a Petőfi park munkálatait, amelyek már 2024-ben befejeződtek, de az átadás után különböző módosításokra volt szükség.
– mondta Marchiș.
A sajtótájékoztatón szó esett a városi erdő projektjéről is, amelyet Nagyvárad nyugati határában, a Sebes-Körös bal partján akarnak megvalósítani a Densușianu hídtól indulva nyugat felé. Adina Popa, a műszaki igazgatóság helyettes igazgatója elmondta, hogy a terv már készen van, most keresik a finanszírozási lehetőségeket a közel 40 millió lejes projekt megvalósítására, de kérdésünkre válaszolva elmondta, ez a beruházás semmiképp sem kezdődik el az idén, akkor sem, ha sikerül megtalálni a megvalósításához szükséges pénzügyi támogatást.







