„Aki Brüsszellel egyezkedik, az behódolt a migrációnak és a háborús terveknek; Európai Unió igen, Brüsszel nem” – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján. Az MTI beszámolója szerint a kormányfő úgy értékelt: az európai népek együttműködése századok óta a legnagyszerűbb gondolat, mégis brüsszeli elnyomás lett belőle.
„Nem lehet velük megegyezni. Ezek már csak a behódolást ismerik. Aki Brüsszellel egyezkedik, az behódolt. Behódolt a migrációnak és behódolt a háborús terveknek. Nincs arany középút. Európai Unió igen, Brüsszel nem”
– fogalmazott.
Orbán Viktor a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett, Budáról a Kossuth térre érkezett békemenet résztvevői előtt úgy fogalmazott: jövőre meg kell mutatniuk a világnak, hogy van egy nemzet Európa szívében, amely nem fél a saját útján járni, nem enged a zsarolásnak, és nem hátrál meg a történelem viharában.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos
– hangsúlyozta.
A kormányfő kijelentette: Magyarország a „brüsszeli háborús uszítók” útjában áll. „’56-ban tankokkal jöttek, ma pénzügyi szankciókkal. Ahogy akkor megtalálták a maguk pufajkásait, ma is megvannak a brüsszeli mesterterv slim fit szekértolói” – fogalmazott.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos
Ugyanakkor jó hírnek nevezte, hogy „van választásunk” – Olaszországot, Szlovákiát, Csehországot és Lengyelországot említve úgy értékelt: a béke hívei gyülekeznek, „velünk van az Egyesült Államok elnöke”, az európai liberális elit lába alatt viszont „mozog a Föld”. És mi is itt vagyunk – folytatta, hangsúlyozva, hogy '56-ban Budapest volt az európai szabadság fővárosa, 2025-ben pedig Budapest az európai béke fővárosa.
Orbán Viktor: A brüsszeli birodalom nem akarja, hogy a magyar fiatalok hazafiak legyenek
A brüsszeli birodalom nem akarja, hogy a magyar fiatalok hazafiak legyenek – folytatta Orbán Viktor. A miniszterelnök a fiatalokhoz fordulva úgy fogalmazott: a brüsszeli birodalom azt akarja, hogy hazátlan európaiak legyetek. Kijelentette: a békénk, a szabadságunk és a biztonságunk veszélyben forog, „ez a való világ”.
– mutatott rá, hangsúlyozva: a hazát védeni igaz ügy, nem manipuláció, nem kamu, nem átverés.

Fotó: Facebook/Orbán Viktor
A kormányfő azt mondta a fiataloknak: „ha arra vágytok, hogy súlya, komolysága legyen annak, amit csináltok, álljatok az igaz ügy mellé és kezdjetek hozzá”. „Éljél és tegyél, kockáztasd. Védd meg azt, ami a legnemesebb” – fogalmazott a miniszterelnök.
A következő öt hónapban beszélni kell a megtévesztett magyarokkal, mert bár azt hiszik, a kormányváltást támogatják, valójában a háborút, a migrációs paktumot, az adóemelést, a nyugdíjadót, a rezsicsökkentés eltörlését és a családtámogatás megcsonkítását támogatják
– tért rá a kormányfő a jövő évi magyarországi országgyűlési választásokra.
Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy öt hónap múlva az országnak döntenie kell a sorsáról, és mivel egyetlen lélekről sem mondhatnak le, mert minden magyar felelős minden magyarért, beszélni kell a megtévesztett magyarokkal is.

Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Kifejtette: van sok magyar, aki azt hiszi, hogy jó ügy mellett áll, amikor Brüsszelt és a Brüsszelből ideküldött bábkormányjelölteket támogatja.
– fogalmazott.
Nem megyünk háborúba, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért – jelentette ki, mondván: „most erős és szuverén nemzet vagyunk, amelynek méltósága van, amely megőrzi magát és a jövőjét, hiába rikoltozzák az árulók, hogy Szlava Ukraini”.
– hangoztatta a kormányfő.
Kiemelte: „aki nemet mond a háborúra, az velünk van. Aki magyar, az békét akar. Aki magyar, az élni akar. Nem adjuk a pénzünket, nem adjuk át a fegyvereinket, nem megyünk háborúba, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért”.