Elhalasztották a nagyváradi Sal Ferenc (Dunărea) utca megnyitását: a korábban december 15-re tervezett intézkedés helyett az útszakaszt csak szerdán, várhatóan a reggeli órákban adják át az autósoknak. A döntés kétnapos csúszást jelent.
A halasztásra a kivitelező kérésére került sor. Teofil Filimon, Nagyvárad alpolgármestere tájékoztatása szerint a munkálatokat végző cég biztonsági okokból kérte a forgalomkorlátozás meghosszabbítását.

Fotó: P. Nagy Noémi
A következő napokban nagy teherbírású teherautókkal szállítják a földet az ültetőládák feltöltéséhez, ami a forgalom mellett torlódásokat és balesetveszélyt okozott volna – nyilatkozta Filimon.

Fotó: P. Nagy Noémi
A Sal Ferenc utcában tavaly november óta vannak érvényben korlátozások, a felújítás jelenleg mintegy 70 százalékban elkészült. A kivitelező eddig teljes egészében kicserélte a közműhálózatokat, elkészült az úttest aszfaltozása, valamint a kerékpárút és a részben gyalogos tér alapját képező betonfelületek is.
A következő hetekben a burkolási munkák, a városi bútorzat elhelyezése és a kerékpárút kialakítása folytatódik, míg a zöldövezetek rendezése tavasszal fejeződik be. A Sal Ferenc utcát a tervek szerint részben sétálóutcává alakítják, az autóforgalom két sávon, kétirányban, a katonakórház felőli oldalon lesz engedélyezett.
A galéria a fotóra kattintva nyílik!

Fotó: P. Nagy Noémi







