A Zsidó temetők megőrzése című szemináriumot a European Jewish Cemeteries Initiative (Európai Zsidó Temetők Kezdeményezés) az Oradea Heritage (a Bihar megyei Történelmi Műemlékek Védelméért Alapítvány) partnerségében hirdette meg középiskolai (IX–XII. osztályos) tanárok számára, akik történelem, társadalomtudomány, illetve vizuális művészetek/rajz tantárgyakat oktatnak.
A szeminárium helyszíne az Aachvas Rein zsinagóga – zsidó történeti múzeum (Teleki/Primăriei utca 25. szám). A váradi polgármesteri hivatal közleményében azt írja, hogy a képzésen való részvételhez nincs szükség előzetes szaktudásra.
A szeminárium célja a helyi zsidó kulturális örökség megismertetése és népszerűsítése, különös tekintettel a zsidó temetőre mint e kulturális örökség részére.
A program román nyelven zajlik, és két fő részből áll: egy öt előadást magában foglaló elméleti részből, melynek helyszíne a Zsidó Történeti Múzeum, és egy gyakorlati részből, melynek keretében a jelentkezők vezetett látogatáson vesznek részt a nagyváradi neológ zsidó temetőben, illetve ellátogatnak a Nagyváradi Zsidó Hitközség székhelyére is, valamint tematikus városi séta keretében ismerkednek meg a nagyváradi zsidó kulturális örökséggel.

Fotó: PMO - Nagyváradi Polgármesteri Hivatal
Az előadások a következők lesznek:
- A zsidó temetők: rituális tájolás és kulturális örökségi érték között. Kutatási módszerek és javaslatok. (Előadó: Daniel Dumitran, egyetemi tanár, dr., „1 Decembrie 1918” Egyetem, Gyulafehérvár);
- Hogyan olvassuk a zsidó temetőt? A Zsidó temetők tanulmányozása az osztályteremben című tanári útmutató bemutatása. (Előadó: Alexandra Fischel, oktatási projektek felelőse, European Jewish Cemeteries Initiative);
- A zsidó temetőművészet Európában az emancipációt követően (1870–1940). (Előadó: dr. Hausmann Cecília);
- Identitásszimbólumok a zsidó temetőben. Történelem és vallás. (Előadó: dr. Felicia Grigorescu);
- A nagyváradi zsidó közösség fejlődése az első említéstől a második világháborúig. Vezetett séta a Zsidó Történelem Múzeumában. (Előadó: Janó-Ierina Raluca múzeumi felelős);
- Városi séta a történelmi belvárosban: „A zsidó Nagyvárad – emberek, helyek, történetek”. (Flavia Matei, zsidó örökségre szakosodott idegenvezető Nagyváradon és Budapesten)
A november 24-én és 25-én zajló szemináriumon való részvétel ingyenes. A szervezők biztosítják az étkezést, valamint a szállást a más megyékből érkező résztvevők számára. A helyszínre történő utazás költségei a résztvevőket terhelik, azokat a szervezők nem fedezik.
Jelentkezési határidő: 2025. október 31. A jelentkezés elfogadásáról e-mailben értesítik a résztvevőket 2025. november 6-ig. Online jelentkezés itt.
A polgármesteri hivatal közleménye röviden bemutatja a szemináriumot lebonyolító szervezetet: az Európai Zsidó Temetők Kezdeményezés (ESJF – European Jewish Cemeteries Initiative) egy 2015-ben alapított, Németországban bejegyzett nonprofit szervezet.
Fő célja az európai zsidó temetők védelme és megőrzése: a temetők határainak kijelölése, kerítések építése, tereprendezés, oktatási események szervezése, valamint ismeretterjesztő és oktatási anyagok készítése a zsidó temetők megőrzéséről.
Az ESJF kezdeményezésére készült el a Zsidó temetők tanulmányozása az osztályteremben című útmutató, amely román nyelven is elérhető, és elméleti, illetve gyakorlati alapot nyújt azoknak a tanároknak, akik zsidó kulturális örökséghez kapcsolódó oktatási projektet kívánnak megvalósítani.
A szeminárium a Német Szövetségi Köztársaság Külügyminisztériumának támogatásával valósul meg Bihar Megyei Tanfelügyelőséggel és a Nagyváradi Zsidó Hitközséggel partnerségben.
További információk a kapcsolattartó személytől: Janó-Ierina Raluca; e-mail: raluca.ierina@oradeaheritage.ro