Bihari Napló
Tizennégy éve tart a közös járőrözés

BN-összeállítás

A Bihar és Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságok már tizennegyedik éve dolgoznak közösen a nyári időszakban, ilyenkor a magyar és román rendőrcsapatok közösen járőröznek a népszerű turisztikai településeken. Az idei szezonban július 25. és augusztus 21. között lehet találkozni magyar és román rendőrcsapatokkal: Bihar megyében azokon a hegyvidékeken, ahol sok a turista, míg Hajdú-Bihar megyében Hajdúszoboszlón és Debrecenben egyes eseményeken. 

A jelenleg is érvényben lévő együttműködési megállapodást még 2017-ben írták alá Haniș Alin Antoniu és Gyurosovics József rendőrfőnökök a Bors–Ártánd határátkelőnél. A megállapodás határozatlan időre szól. 

A vegyes járőrcsapatok munkájának célja az turisták védelme, így Bihar megyében olyan területeket választottak ki a felügyeletre, ahol sok magyarországi turista fordul meg, ilyen például a Boga-völgye és a Pádis-fennsík. Magyarországon hasonlóképpen gondolkodtak, ugyanis Hajdúszoboszló népszerű úti cél az itteniek számára, annak köszönhetően, hogy ott található Kelet-Európa legnagyobb szabadtéri strandja. 

Járőrözés közben a rendőrök megismerhetik egymás munkáját, munkamenetét, megkönnyítik ezt azzal, hogy olyan romániai rendőröket választanak ki a csapatokba, akik tudnak magyarul. Az idei közös járőrözési akció egyébként tegnap délben indult, a Bors–Ártánd határátkelőnél jelképesen megtörtént a ,,rendőrcsere”. 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben