A 19. század második harmadában a Knorr-füzesként ismert Bunyitay liget (Brătianu park) még elhagyatott hely volt, és hulladéktelepként használták, ide hordták a város szemetét, törmelékét. Az áldatlan állapotokat megelégelve az 1880-as évek második felében
Fotó:
A város is bekapcsolódott a munkába. Dőry József, Bihar vármegye és Nagyvárad főispánja 1887 januárjában ellátogatott a rendezési munkálatok helyszínére, ő szorgalmazta, hogy minél több fát ültessenek el. Szeptember után a szigetet körülölelő tó medrét kimélyítették és kiszélesítették, hogy azt több csónak használhassa. A kikotort földet a terület mélyebben fekvő részeinek feltöltésére használták fel.
Fotó:
A frissen elültetett facsemeték sorai már előrevetítették a leendő park növényzetének szerkezetét: a sűrű sorokban ültetett vadgesztenyefák fokozatosan átvették a helyet a korábbi füzes fáitól.
A város 1902-ben vette kezelésébe az akkor már Városligetnek nevezett Körös-parti területet, de majd csak 1906-ban kezdték el parkosítani a helyet, és megtiltották a további hulladéklerakást. A Városligetet 1906 szeptemberében nyitották meg, a Bihar Megyei Gazdasági Egylet itt megszervezett kiállításával. A liget alaposabb rendezésére Bunyitay Vince kanonok 1908 áprilisában 20 ezer koronát ajánlott fel. Az ötletet anyagilag támogatta Schlauch Lőrinc püspök, Pavel Mihai görögkatolikus püspök és Bémer Pál kanonok is. A városi közgyűlés köszönete jeléül úgy határozott, hogy a nagylelkű adományozóról, Bunyitay Vincéről nevezi el a Városligetet.
Kedvelt kikapcsolódási hellyé vált
A Bunyitay liget a váradiak kedvelt kikapcsolódási helyévé vált. A Dőry-sziget körüli tó kerek fél évszázadon keresztül nyújtott szórakozást nyaranta a csónakázók számára, télen pedig a váradiak korcsolyapályának használták a befagyott víztükröt.
A közkedvelt csónakázásnak és korcsolyázásnak a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal vetett véget 1937. március 5-én hozott határozatával:
Hogy mekkora veszteségként élték meg a váradiak a tó eltűnését, arról tanúskodik az alábbi rövid cikk, amely a Nagyváradi Napló 1937. július 16-i számában jelent meg:
„Városszépitészeti szempontból igen üdvös volt a Károly király park rendezése. Az öreg fák eltűntek, hogy helyt adjanak a fiatal platánoknak, a parkírozás is remekül sikerült, sőt az új köntöst öltött Dőry-sziget virág-gruppos sétányai is kellemesen hatnak, bár eltűnt onnét az ősrégi liget lombos árnya, ami üdülést nyújtott a nap heve ellen. De ennek dacára is, minden szép és minden jó, ám van egy nagy szépséghibája az igyekvésnek: betömték a Dőry-szigetet övezö csónakázó tavat... Sok helyen megfordultunk a nagy világban s amerre jártunk, s ahol parkok léteznek és nem volt »kéznél« természetes, akkor mesterséges árkot ástak csónakázó tó részére. Mert a park tervezői tudták, hogy a nyári hőségben milyen üdítő látványt nyújt a tó tükrén himbálózó színes csónakok tarkasága. Nagy mulasztást követtek el tehát a liget parkírozásánál, amikor figyelmen kívül hagyták ezt az igen fontos dolgot. Adva volt a tó medre, amit csekély munkálatokkal olyan állapotban lehetett volna hozni, hogy ott zavartalanul lehessen csónakázni. Ami egyrészt egészségi, másrészt szórakozási és városszépitészeti szempontból kötelez, mert... A parton csinos csónakház áll, a sziget közepén kioszk emelkedik, szól a katonazenekar, míg ezalatt a tisztavizü tó tükrén karcsú szandolinok cikkáznak a »tekintélyes« mozgású családi csónakok között, s néhány fehér hattyú szikrázik ott, a nyári nap fényében... Így láttuk külföldön nagyobb, de kisebb vidéki városokban is, ahol csak park létezik. Megerőltető anyagi áldozatok árán vizet varázsoltak elő a földből, hogy csónakázó tóval fejlesszék a városszépitészetet. Nálunk adva volt. A tó. Betömték…”
Csíkszék
