Bihari Napló
Új építkezési tervek Nagyváradon
Összesen 43 projektet elemzett múlt heti ülésén a nagyváradi urbanisztikai és területrendezési bizottság (CMUAT), adja hírül a polgármesteri hivatal közleménye, mely három projektet emel ki ezek közül.

BN-összeállítás

A közlemény által említett tervek egyike egy autószerviz építése az Americii utca 43/A szám alatt. Az Arch Group nyújtotta be a Részletes Övezeti Tervet (PUD) erre a beruházásra, mely 2.500 négyzetméternyi területen valósulna meg. Ennek a területnek egy részét arra használják majd fel, hogy 18 méteresre szélesítsék az Americii utcát Nagyvárad Általános Városrendezési Tervének (PUG) megfelelően, továbbá ugyanitt építenek egy a vasúti sínekkel párhuzamos utat is. Így 1.962 négyzetméternyi telek marad a szerviz megépítésére. A létesítmény egy szintes csarnok lesz és 400 négyzetméteren fog elterülni. „Az Americii utca Nagyvárad jövőbeni fejlődésének fontos közlekedési ütőere lesz. Az ide tervezett funkció összeegyeztethető a területre jellemző funkciókkal, és a javaslatot a CMUAT szakemberei elfogadták. Most következnek a szokásos jóváhagyási és engedélyezési eljárások” – mondta a projekt kapcsán Arina Moș, Nagyvárad alpolgármestere. 

A múlt heti ülés egy másik fontosabb projektje a Novambient bemutatótermének bővítése két további emelettel, így az épület földszintből, két emeletből és egy visszahúzott emeletből fog állni. A projektben szerepel az is, hogy építenek egy víztartályt az esetleges tűzesetekre való tekintettel, továbbá egy szivattyúházat is az udvaron, továbbá egy külső tűzlétrát is. „A bizottság szakemberei azt kérték, hogy a tűzlétra esetében találjanak olyan kiegyensúlyozott megoldást, ami az épület összképét nem befolyásolja. A csütörtöki ülésen jóváhagyták az építész által javasolt megoldást” – fogalmazott a terv kapcsán Radu Fortiș, Nagyvárad főépítésze. A polgármesteri hivatal beszámol egy magánház építéséről is az Imre (Malului) utcán, mely közvetlenül a Sebes-Körös partján van. A projektet benyújtó magánszemély le akarja bontani a telken lévő építményeket, hogy az így felszabaduló telken egy kétszintes családi házat építsen. A bizottság jóváhagyta a modern stílusú építmény tervét azzal az elvárással, hogy az beleilleszkedjen a történelmi belvárosban lévő helyszínen már létező épített környezetbe. 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben