Jelentősen átalakult Nagyvárad belvárosának közlekedési rendje a Fő utca és a Sztaroveszky (Magheru) út lezárásával, amelyre az új közúti aluljárók építése miatt volt szükség.
Florin Birta polgármester a beruházás helyszínén ismertette a legfontosabb gyakorlati tudnivalókat. Elmondása szerint
azaz járművekkel is megközelíthetők legyenek mindezek a létesítmények.

Fotó: Pap István
A gyalogosforgalmat a munkaterületek mellett kialakított folyosókon, lényegében a mostani járdákon biztosítják majd. A domboldal felől autóval le lehet majd jönni a Louis Pasteur utcán a vasúti felüljáróig, ahol összekötő út készült a Pasteur és a Dózsa György utca között. A Dózsa György utca a jogi kar környékén ideiglenes körforgalomhoz csatlakozik.
Azonban már a lezárások első órájában komoly torlódások alakultak ki az említett körforgalomnál a Ritoók Zsigmond (Enescu), a Dózsa György utca és a Sztaroveszky út kereszteződésében, valamint a Széchenyi téren (Traian park) is, ahol több utca forgalma egyesül.
A Teodor Neș híd egyelőre használható marad, mivel a kivitelezők csak később kezdik meg annak bontását. Alternatív útvonalat jelent továbbá az expresszút is, amely az olimpiai uszoda és az akvapark térségében biztosít lehajtási lehetőséget.
A Pasteur utcai volt járóbeteg-rendelő (sárga épület) és a járványkórház közötti új összekötő út terve továbbra is napirenden van, jelenleg az előkészítési szakaszban tart, de nincs értelme most megépíteni azt az utat, jelezte Birta.
A munkálatok idején ideiglenes út biztosítja majd az óvoda megközelítését, hosszabb távon pedig az említett összeköttetés biztosítja majd azt, hogy a Pasteur utcáról érkezők elkerülhessék a körforgalmat.

Fotó: Paizs Zsolt
Rossz hír a gyalogosoknak, hogy jelenleg ugyan még használható a vasútállomás alatti gyalogos-aluljáró, de amint elkezdődnek a fúrási munkálatok, azt is kénytelenek lesznek lezárni.
Florin Birta ennek kapcsán megjegyezte, hogy az infrastrukturális projekt lényege éppen az, hogy az autóforgalom kerüljön a föld alá, és a gyalogosok a felszínen közlekedhessenek. A polgármester emlékeztetett arra is, hogy az aluljáró állapota miatt számos panasz érkezett az elmúlt években.
A taxik számára továbbra is biztosítanak helyet a vasútállomás környékén, de nem a pályaudvar előtt, és a későbbiekben használhatják majd a közösségi közlekedés számára fenntartott sávokat is.
A Petőfi park felől érkező autók a Pescărușului utcáról mind jobbra, mind balra ki lehet majd hajtani a Fő utcára, és bár a sugárutat lezárják, a környéken lakók, valamint a kórház felé továbbra is engedélyezett lesz a behajtás. Fontos tudni, hogy a Săvineștilor utcának és a Múzeum utcának a Fő utca felőli része le van zárva az autóforgalom előtt.
Ahol éppen dolgoznak, onnan ideiglenesen el kell majd vinni az autókat, de ahol nem akadályozzák az építkezést, ott maradhatnak a járművek. A mentők, rendőrök, tűzoltók és más közszolgáltatások számára végig biztosítják a behajtást mind a Fő utcára, mind pedig a Sztaroveszky út lezárt részébe.

Fotó: Paizs Zsolt
A Múzeum/Muzeului utca és a Dacia sugárút kereszteződésében új körforgalmat alakítottak ki. Innen tovább lehet hajtani a Petőfi park felé, ugyanakkor az út Fő utca felőli vége le van zárva, ezért a Petőfi park felől érkező autósoknak vissza kell fordulniuk, nem hajthatnak rá a Fő utcára. A Bucegi, Nicolae Titulescu, Pescărușului és Mestecănișului utcák felől érkező autósok behajthatnak a Fő utcára, de csakis balra mehetnek, a Körös áruház irányába, és számukra kialakítottak egy letérőt a Petőfi park felé.
hosszan kígyóztak a kocsisorok, különösen az Úri utcán már koradélután egy órakor, pedig akkor még nem is volt csúcsforgalom. Itt külön fennakadást fog okozni az, hogy a buszközlekedést is ezekre az utcákra terelték.

