A nagyváradi polgármesteri hivatal meghirdette a város közvilágítási rendszerének energiahatékonyságát célzó beruházások újabb szakaszára vonatkozó közbeszerzési eljárását – írja közleményében az önkormányzat.
A licit tartalmazza a műszaki-gazdasági dokumentáció kidolgozását – a műszaki terv és a részletes kivitelezési dokumentáció elkészítésével együtt –, a tervező műszaki támogatását, valamint magát a kivitelezést.
Nagyvárad az elmúlt években több ütemben kezdte meg a közvilágítás korszerűsítését. Az első szakaszban a főbb útvonalakon, közlekedési csomópontoknál és köztereken cserélték le a régi, elavult lámpatesteket korszerű, LED-alapú világítótestekre.
A most induló második és harmadik szakaszban a korszerűsítés a lakónegyedekre, kisebb utcákra, valamint további közterületekre terjed ki.
A beruházás második és harmadik szakaszát két tételre bontották, az első tétel becsült költségvetése 16.496.053 lej, a másodiké pedig 7.886.423 lej, mindkét összeg áfa nélkül értendő.
Az eljárásra mindkét tétel esetében ugyanaz a négy jelentkező nyújtott be ajánlatot, név szerint az Euro-Audit Service, a Flash Lighting Services, a Ritmoteh és az Urbio Downstream.
A projekt célja a közvilágítási hálózat modernizálása és energiahatékonyabbá tétele, ami hosszú távon nemcsak a város költségeit csökkenti, hanem környezetvédelmi szempontból is jelentős előrelépést hoz – írja közleményében a polgármesteri hivatal.