Újabb történelmi csúcson Nagyvárad beruházási költségvetése
Újabb történelmi csúcson Nagyvárad beruházási költségvetése

Fotó: PMO

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Mintegy 280 millió euró értékű beruházások megvalósításával számol idén a nagyváradi önkormányzat. Ez lehet a valaha volt legnagyobb beruházási költségvetése a városnak.

Nagyvárad 2026. évi költségvetés-tervezetét csütörtökön ismertette Florin Birta polgármester és Eduard Florea gazdasági igazgató. A tervezet a korábbi évekhez hasonlóan nagy hangsúlyt fektet a beruházásokra, különösen az európai uniós források felhasználására és az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretében finanszírozott projektek lezárására. Annál is inkább, mert ez utóbbiakat az év közepéig be kell fejezni, különben a város vissza kell fizesse a be nem fejezett projektek teljes költségvetését.

Florin Birta polgármester a költségvetés-tervezetet ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: idén 3,3 milliárd lej összbevétellel számol a város, ami körülbelül 650 millió eurót tesz ki.

Ez ugyan elmarad a tavalyi 3,7 milliárd lejes előirányzott bevételtől, de mivel várhatóan az év folyamán megkötik a finanszírozási szerződést a Vlădeasa utcán épülő járványkórház építésére – amely eredetileg PNRR-finanszírozású projekt volt, de kikerült onnan, és az egészségügyi operatív program keretében folytatódik –, továbbá a Tompa Mihály utcán épülő új iskolára – amelynek értéke megközelíti a 13 millió eurót –, így a város összbevétele akár a négymilliárd lejhez is közelíthet 2026-ban.

Fotó: Facebook/Alexandru Rogobete

„2025 Nagyvárad történetének legnagyobb beruházási éve volt, több mint 1 milliárd lejjel, 200 millió euró felett. 2026-ban ezt is meghaladjuk, hiszen mintegy 280 millió euró beruházást tervezünk. Ennek oka, hogy 2026 a PNRR lezárásának éve. Július végéig – legkésőbb augusztus elejéig – minden elszámolást le kell zárni. Ideális esetben minden PNRR-projektet július 31-ig be kell fejezni, hogy elkerüljük a visszafizetéseket vagy az esetleges büntetéseket” – fogalmazott a polgármester.

Mint elhangzott, a városnak összesen 38 PNRR-projektje van mintegy 165 millió euró értékben – ebből 118 millió euró vissza nem térítendő támogatás, 48 millió euró pedig önkormányzati hozzájárulás.

Eduard Florea gazdasági igazgató a maga során azt emelte ki, hogy még nincs benne a költségvetésben, de várhatóan növelni fogja azt az Európai Beruházási Banktól (BEI) felveendő hitel öt olyan projekt finanszírozására, amelyek nem kaptak elegendő uniós támogatást.

Ezek egyike a Tompa Mihály utcai iskola, amely ugyan 30 millió eurós támogatást kapott, de a teljes beruházás ennél jóval nagyobb. Ide tartozik még egy fotovoltaikus park, ahol mintegy 16 millió euró önrészt kell biztosítania az önkormányzatnak, továbbá egy gyalogos híd építése a Hilton hotel térségében, a Decebal híd felújítása, valamint a Hunyadi János/Iancu de Hunedoara út meghosszabbítása is ebbe a hitelcsomagba tartozik.

A gond az, hogy a jelenlegi jogi keret nem teszi lehetővé azt, hogy a PNRR-s projekteket ilyen típusú hitelkeretből finanszírozzák, ezért az önkormányzat megpróbálja meggyőzni a pénzügyminisztériumot arról, hogy változtasson a szabályozáson, mert az az ország összes önkormányzatának, végső soron magának az országnak az érdeke.

Ha mégsem jár sikerrel ez a terv, akkor az önkormányzat költségátcsoportosításokkal biztosítja majd a PNRR-s projektek finanszírozását.

Mind a polgármester, mind a gazdasági igazgató kiemelte, hogy a beruházások szempontjából 2026 az oktatás éve lesz Nagyváradon, mivel a beruházási költségvetés 30 százaléka erre a területre jut. Több mint 35 iskola és óvoda felújítása, felszerelése és digitalizálása történik, nagyrészt PNRR-finanszírozással.

Fotó: PMO - Nagyváradi Polgármesteri Hivatal

Emellett szerepel a beruházási tételek között a tanuszoda építésének befejezése Őssiben, az utak és utcák korszerűsítése főként a dombvidéken, Biharpüspökiben, Váradszőllősön és a Grigorescu negyedben, az egykori huszárlaktanya lovardájának felújítása, valamint elkezdődik a nagyszabású váradszőllősi városrehabilitációs projekt is.

A zöldterületek fejlesztésére 102 millió lejt fordítanak, miközben folytatódik a távhőrendszer modernizálása is. Az egészségügyi beruházások a második legnagyobb tételt jelentik, ide tartoznak a folyamatban lévő kórházi fejlesztések.

A közlekedési projektek között szerepel a villamoshálózat korszerűsítése a Kossuth (Independentei) utca és a Gojdu-líceum közötti szakaszon, intelligens forgalomirányítás, valamint új közvilágítási rendszerek kiépítése.

Florin Birta hangsúlyozta, hogy azok a projektek, amelyek jelentős összegekkel szerepelnek a költségvetésben, biztosan elindulnak idén. Vannak kisebb projektek is, amelyeknél még csak az előkészítés zajlik, ezek később indulhatnak.

A költségvetés-tervezetben a legnagyobb tétel, 67,7 millió lej a tanügyi infrastruktúra fejlesztésére van előirányozva, a távhőrendszer fejlesztésének III. és IV. szakasza 55, illetve 61 millió lejt emészt fel az idén, a biharpüspöki napelempark megvalósítására 53,5 millió lejt költenek, a Gojdu líceum energiahatékonnyá tétele 49,5 millió lejes tétellel szerepel a büdzsében.

Kérdésre válaszolva Florin Birta elmondta:

Idézet
Biztosan elindul Váradszőllősön a városi kert projektje és az urbanisztikai megújítás első üteme. Folyamatban van a távhőfejlesztés újabb szakasza, valamint a fotovoltaikus parkok kivitelezése is. A Hiltonnál tervezett gyalogoshíd esetében, ha a finanszírozás rendelkezésre áll, ősszel megkezdődhetnek a munkálatok

– fogalmazott az elöljáró, hozzátéve, hogy a Hunyadi János úti új szakasz kivitelezését várhatóan 2027 tavaszán kezdik el, mivel idén az uniós projektek befejezése élvez prioritást.

Májusban megkezdődik a Körös áruház és a nagyállomás előtti térség rendezése, valamint az aluljárók építése, de éppen ezért csak a jövő évben indul a Decebal híd felújítása, hogy ne legyen túl sok útlezárás egyszerre a városban.

A városvezetés célja, hogy a költségvetést április végén elfogadják, így május 1-jétől már az új keret alapján folytatódhatnak a fejlesztések.

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben