A városháza pénteki bejegyzése szerint a kamerák és a lakók többször is egy idősebb nőt láttak és rögzítettek, amint gyökerestől kiszedi az elültetett növényeket, virágokat.
– közölte a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal a Facebook-oldalán.
Az önkormányzat kiemelte, hogy a mintegy 800 négyzetméteres zöldövezetet a nagyváradi Qbiz vállalat finanszírozta a városházával kötött együttműködési megállapodás alapján. A parkot Szoboszlai Csaba tájépítész tervezte és alakította ki. Több mint 90 olyan növényfajt ültettek el, melyek márciustól október végéig folyamatosan virágoznak.
A szakember szerint a rongálások nem sokkal a park átadása után kezdődtek. Az első eset két hete történt, a mostani pedig már a negyedik alkalom volt. Ezúttal a környéken lakók fényképen is megörökítették a nőt, amint egy virágot vitt magával kosarában.
A károk miatt eddig mintegy húsz növényt kellett pótolni, az anyagi veszteséget több száz lejre becsülik.
A városháza ismét arra kérte a lakosokat, hogy vigyázzanak a közterületekre, és tartsák tiszteletben a közösség érdekében kialakított zöldövezeteket.

