Egy dél-bihari, 72 éves olvasónk jelezte lapunknak, hogy jelenleg már nem tud a falujában külön díj nélkül egyetlen közüzemi számlát sem kifizetni, miközben továbbra is nyomtatva kéri azokat a lakcímére. Mint elmondta, korábban már a számlák kézbesítése körül is bizonytalanság alakult ki: többször felmerült a helyi posta bezárása, és rövid időn belül több kézbesítő sem vállalta a feladatot. Egyelőre a számlák megérkeznek, de a helyben történő befizetés egyre nehezebb. Az idős olvasó beteg, nehezen mozog, ezért sokáig a helyi boltban működő PayPoint-terminálnál fizette be a számláit. Ez kézenfekvő megoldás volt: nem kellett buszra ülnie, a közeli városba utaznia, és digitális eszközre sem volt szüksége.
Az idős ember számára ezzel gyakorlatilag megszűnt a helyi befizetés lehetősége. Az online fizetés számára nem opció, mint mondja, nem lát jól, a telefont sem tudja kezelni, ráadásul különféle adminisztratív okok miatt csak nyomtatott számlát tud igényelni. A közeli kisvárosban ugyan több szolgáltató működtet ügyfélszolgálatot, ahol fizetni is lehet, de mozgáskorlátozottsága miatt ez sem járható út. Jelenleg a gyermeke segít neki, aki részben online, részben nagyváradi ügyfélszolgálatokon fizeti be helyette a számlákat.
Két májusi változás nehezítette a készpénzes számlafizetést
A Conso.ro pénzügyi portál szerint a PayPoint májusban értesítette partnereit arról, hogy a közüzemi számlák készpénzes befizetésénél 4 lejes kezelési díjat számítanak fel számlánként. A díj a nyugtán több helyen „karbantartási díjként” vagy működési költségként jelenik meg. A sajtóban idézett tájékoztatás szerint kártyás fizetés esetén egyes helyeken további költség is felmerülhet: a 4 lejes díjon felül a tranzakció értékének 0,65 százalékát is felszámíthatják.
A változások azonban ezzel nem értek véget. Május végén egyes PayPoint-partnerek újabb értesítést kaptak arról, hogy a közüzemi számlák kiegyenlítése ezentúl kizárólag bankkártyával történhet. A két intézkedés különösen a vidéki településeken okoz problémát. Sok nyugdíjas továbbra is készpénzben kapja járandóságát a postástól, bankkártyával nem rendelkezik, internetbankot nem használ, így a készpénzes számlafizetés megszűnése vagy korlátozása számukra komoly nehézséget jelent.
Egy bolt tulajdonosa lapunknak elmondta: a változások óta érezhetően nőtt az elégedetlenség a vásárlók körében. Sokan felháborodva fogadták, hogy a korábban ingyenes szolgáltatásért külön díjat kell fizetni, és egyes helyeken már készpénzzel sem rendezhetik a számláikat. Elmondása szerint ma már gyakran előfordul, hogy az idősek bankkártyával rendelkező rokonaikat vagy szomszédaikat kérik meg a számlák befizetésére, mert saját maguk nem tudják megoldani. A kereskedő szerint
Bár bizonyos szolgáltatóknál készpénzes befizetésre is lehetőséget adnak, az idősek többsége nem tudja önállóan kezelni az automatákat, ezért segítséget kérne az üzlet alkalmazottaitól, ami azonban egy forgalmas üzletben sokszor egyszerűen nem kivitelezhető.
Egyre kevesebb a személyes ügyintézés
Közben a fizikai ügyfélszolgálati pontok száma is csökken, hiszen még Nagyváradon is egyre kevesebb olyan hely maradt, ahol a fogyasztók személyesen fizethetik be számláikat. Korábban az Electrica több fizetési pontot működtetett, mára azonban az önkormányzat épületéből is kivonult, és jelentősen csökkent a személyes ügyintézési lehetőségek száma. Ezzel párhuzamosan a szolgáltatók egyre hangsúlyosabban ajánlják az elektronikus számlát, a mobilalkalmazásokat és az online ügyfélfiókok használatát.
A postán sem fizethető be minden számla
Nem a PayPoint az egyetlen fizetési csatorna, ahol pluszköltségekkel kell számolni. A Román Postán sem minden közüzemi számla fizethető be, információink szerint például van olyan hulladékkezelő, amelynek számláit nem veszik át, így azok rendezésére helyben gyakorlatilag csak a PayPoint jelentett lehetőséget. A postán ugyanakkor azt is elmondták lapunknak, hogy egyes szolgáltatók – például a RER – számlái továbbra is külön díj nélkül befizethetők, másokért – így például villany- vagy Digi-számlák esetében – 3,5 lejes kezelési költséget számítanak fel. A Román Posta hivatalos tájékoztatása szerint a közüzemi számlák befizetésére alkalmazott postai szolgáltatás alapdíja 3,5 lej számlánként, ugyanakkor a tényleges feltételek szolgáltatónként eltérhetnek.

