Vissza a múltba: így zajlottak a munkálatok húsz évvel ezelőtt a nagyváradi sétálóutcán | GALÉRIA
Vissza a múltba: így zajlottak a munkálatok húsz évvel ezelőtt a nagyváradi sétálóutcán | GALÉRIA

2005. 11. 09.

Fotó: BN-archívum

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Húsz évvel ezelőtt a nagyváradiak ugyanazt élhették át a Fő utca felújításával kapcsolatosan, mint amit napjainkban: a korszerűsítés akkor is, és most is nem kevés bosszúsággal jár(t) együtt.

A Bihari Napló húsz évvel ezelőtti lapszámai is beszámoltak a felújításokról. Péter I. Zoltán, a szerkesztőség egykori munkatársa részletesen bemutatta az egyes szakaszokat. Képes galériánkban a régi cikkeket is meg lehet tekinteni, de fel is idézzük röviden a legfontosabb állomásokat.

A sétálóutca rehabilitációja 2005. március 12-én került a címlapra: a tervek szerint áprilisban kezdődött volna a munka, ám más beruházások miatt csúszás történt, és az első munkagépek csak május végén jelentek meg.

A munkálatok hivatalos átadási ideje 2005. szeptember 30. volt – bár sokan emlékezhetnek rá, hogy ez a határidő túlságosan is optimistának bizonyult.

2005 nyarán zajlott a csatornacsere: hangos gépek, lezárt utcák és zsúfoltság jellemezte a környéket. Közben gondot okozott az, hogy a gépek vibrációja veszélyezteti a műemléképületeket, így a munkálatokat óvatosabban kellett végezni. A nyár és a szeptember is gyorsan eltelt, de a munkálatok még nem értek véget.

Októberben abban bíztak, hogy legalább az infrastrukturális munkákkal sikerül végezni a tél beállta előtt, a korzó teljes rendezését pedig csak 2006-ra lehetett remélni.

Az ősz végére sikerült elvégezni a telefonkábelezést, a távfűtési vezetékek cseréjét, a földgázvezeték lefektetését és az aszfaltozást.

2006-ban mintha megállt volna az idő a sétálóutcán. A BN cikkei szerint több olvasó is jelezte, hogy szünetel a munka, ám az akkori alpolgármester, Mihai Groza szerint folyamatosan dolgoztak, a közvilágításhoz szükséges kábeleket fektették. Nyár elején bejelentették, hogy szökőkút is lesz az utcán, ám a gránitburkolatnak még nyoma sem volt ekkor. Július közepén kezdték el kirakni a burkolatot, és még szeptemberben is folytak a munkák, amikor ismét csúszást jelentettek. Akkor már csak a burkolat befejezése volt hátra: 97 százalékban kész volt, de még hiányzott a két szökőkút és a közvilágítás.

2026 novemberének elején végül tesztelték a szökőkutat is, és ebben a hónapban minden munkálat befejeződött.

Voltak, akik elégedettek voltak akkoriban az új arculattal, és persze voltak olyanok is, akik nem – mindenesetre mindez már a múlté. Hamarosan új korszak köszönt be a váradi korzó életében, amely nosztalgiát ébresztve idézi fel mindazt, ami 2005 elején még a sétálóutcát jellemezte.

Képszövegeinkben a cikk megjelenésének dátumát jelöljük.

2005. 03. 12.

Fotó: BN-archívum

2005. 05. 27.

Fotó: BN-archívum

2005. 05. 31.

Fotó: BN-archívum

2005. 06. 08.

Fotó: BN-archívum

2005. 07. 01.

Fotó: BN-archívum

2005. 07. 05.

Fotó: BN-archívum

2005. 08. 26.

Fotó: BN-archívum

2005. 09. 10.

Fotó: BN-archívum

2005. 09. 21.

Fotó: BN-archívum

2005. 10. 29.

Fotó: BN-archívum

2005. 11. 02

Fotó: BN-archívum

2005. 11. 09.

Fotó: BN-archívum

2005. 11. 14.

Fotó: BN-archívum

2005. 11. 18.

Fotó: BN-archívum

2005. 11. 23.

Fotó: BN-archívum

2006. 01. 16.

Fotó: BN-archívum

2006. 03. 22.

Fotó: BN-archívum

2006. 04. 05.

Fotó: BN-archívum

2006. 05. 26.

Fotó: BN-archívum

2005. 10. 07.

Fotó: BN-archívum

2006. 06. 14.

Fotó: BN-archívum

2006. 07. 15.

Fotó: BN-archívum

2005. 10. 18.

Fotó: BN-archívum

2006. 08. 17.

Fotó: BN-archívum

2006. 08. 18.

Fotó: BN-archívum

2006. 08. 18.

Fotó: BN-archívum

2006. 09. 21.

Fotó: BN-archívum

2006. 10. 11.

Fotó: BN-archívum

2006. 11. 12.

Fotó: BN-archívum

2006. 11. 10

Fotó: BN-archívum

2007. 01. 16.

Fotó: BN-archívum

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben