A háromnapos tanácskozás programjának összeállítását és lebonyolítását a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéke vállalta magára, a szervezés oroszlánrészét pedig dr. Boka László és dr. Biró Annamária főszervezők vitték – nagy gondossággal, szakmai igényességgel és vendégszeretettel. A konferencia ezúttal is tartalmas szakmai előadásokat, izgalmas kulturális kísérőprogramokat és pezsgő tudományos párbeszédet kínált a résztvevőknek.

Fotó: Nagy Dóra Kata/PKE
A kezdeményezés mára valóra vált, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a budapesti Irodalomtudományi Intézettel való együttműködés révén alkalomról alkalomra nívós szakmai esemény valósul meg, amelyhez a teljes magyar bölcsésztársadalom köreiben elismerés társul.
A mostani konferencia programját 2 plenáris és további 22 előadás alkotta. Elsőként dr. Keller Márkus történész, szociológus, az MTA doktora beszélt a közép-európai értelmiségi professzionalizáció sajátosságairól, másnap pedig dr. Szilágyi Márton irodalomtörténész, egyetemi tanár vizsgálta Arany János társadalmi mobilitásának irodalomtörténeti kontextusait. A szekcióülések olyan témákat érintettek, mint az írói pályaképek, női karrierutak, értelmiségi közösségek működése, vagy a történeti olvasásmódok újabb megközelítései – nyilatkozta Vigh Ivett-Barbara egyetemi tanársegéd (Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék).

Fotó: Nagy Dóra Kata/PKE
A komoly szakmai tartalom mellett a szervezők gondoskodtak a közösségi élményekről is: hat kísérőrendezvény színesítette a palettát. A résztvevők kötetbemutatón vehettek részt, egy városi séta keretében megnézhették a várat és megismerhették a Léda-ház történetét, ahol egy kellemes irodalmi estet tölthettek el az Újvárad folyóirat néhány szerzőjével.
Az estét a Szőnyi Pincészet borkóstolója és Csörsz Rumen István hangulatos koncertje zárta, amely méltó levezetése volt a nap szellemi és kulturális élményeinek.
– fogalmaznak a sajtóanyagban.