Ünnepi esttel és könyvbemutatóval tisztelgett Nagyvárad a 80. életévét betöltő Kárp György előtt december 9-én a Léda-ház Kultúrtérben. A marosvásárhelyi színművész az elmúlt fél évszázad egyik meghatározó erdélyi színházi alkotója, aki 1972-es diplomázását követően a marosvásárhelyi Nemzeti Színház társulatának alapembere lett, majd vezető művészként és egy évadon át igazgatóként is formálta a teátrum életét.
Kárp György stílusosan egy dal előadásával vonult fel a dobogóra, ahol már várta őt Szucher Ervin újságíró, Nagy István színész, ifj. Márkus Zoltán, aki zongorán közreműködött a programban, valamint Szűcs László lapszerkesztő, a Léda Alapítvány vezetője, aki az esemény moderátora volt. Az esten mutatták be Szucher Ervin újságíró új kötetét – Kárp György – Vidám hétköznapok és szomorú vasárnap között –, amely a művész életútját, pályafutásának meghatározó állomásait és a vásárhelyi színjátszás fél évszázadát dolgozza fel.

Fotó: Pap István
A szerző felidézte: a könyv gondolata egy évtizede fogalmazódott meg, a tényleges munka tavaly nyáron kezdődött, és idén készült el. A kötet egy hosszabb beszélgetés mellett több mint száz archív felvételt, szerepfotókat, plakátokat és számos pályatárs méltatását tartalmazza. Szucher hangsúlyozta: Kárp népszerűsége töretlen Marosvásárhelyen, ahol nézők és kollégák generációi őrzik alakításainak emlékét.
Kárp György Szűcs László kérdéseire válaszolva beszélt gyerekkoráról és pályakezdéséről. Elárulta, hogy eredetileg arra vágyott, hogy futballista legyen, mint mondta, „akkoriban mindenki Puskás Öcsi szeretett volna lenni”, sőt, meglátása szerint a focinak köszönhetően lett végül színész. A színművészeti főiskolai felvételin egy Szepesi György-stílusú focimeccs közvetítést adott elő. Elmondta azt is, hogy Nagyvárad mindig különös vonzerőt jelentett számára – a kommunista rendszerben részben a Magyar Televízió miatt, amely Marosvásárhelyen akkor nem volt fogható –, és nosztalgiával beszélt a város gazdag színházi életéről is. Ugyanis, mint elmondta, a diktatúra idején Nagyváradon előadták amerikai szerzők műveit is, miközben Marosvásárhelyen tilos volt amerikai darabokat játszani. A beszélgetés során felidézték Kárp emlékezetes alakításait is.

Fotó: Pap István
Szucher Ervin hangsúlyozta, hogy a művész vígjátékban és drámában egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtott, többek között a Komámasszony, hol a stukker és a Tizenkét dühös ember című előadásokban nyújtott alakításait emelték ki. A Komámasszonyt egyébként tíz év alatt több mint száz alkalommal játszották.
Az esten Nagy István elszavalta a Születésnapomra című József Attila-verset, Kárp György Seress Rezső Szomorú vasárnap című dalát énekelte el, valamint egy Karinthy-monológot adott elő, illetve Nagy Istvánnal együtt közös kabaréjeleneteket is előadtak.
Végül még a közönséget is éneklésre bírták, a vendégek és a megjelentek együtt énekelték el a másik közismert Seress Rezső-slágert, a Szeressük egymást, gyerekek címűt. A jó hangulatú esemény dedikálással zárult.







