Bihari Napló
Nagyváradon is fellép a Magyar Állami Népi Együttes
Nagyváradon is fellép a Magyar Állami Népi Együttes

Fotó: Magyar Állami Népi Együttes

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Erdélyi turnéra indul a Magyar Állami Népi Együttes június 21-én. A négynapos előadássorozat Marosvásárhelyen kezdődik, Kolozsváron és Székelyudvarhelyen folytatódik, az utolsó állomása pedig Nagyvárad lesz.

A Magyar Állami Népi Együttes visszatérő vendég Erdélyben. Néhány hete például forgatáson vettek részt Kalotaszegen, Bogártelkén, Mérán és Inaktelkén, az év eleji fellépések sorát hagyományosan Szatmárnémetiben és Nagykárolyban szokta indítani, most pedig egy négy helyszínes nyári turnéval örvendezteti meg a közönséget.

Galéria

Fotó: Magyar Állami Népi Együttes

„Az előadás címe Édeskeserű. A zeneszerző Kelemen László, és a válogatás egy erdélyi antológiának tekinthető. Gyimestől egészen a Partiumig, Székelyföldön, a Küküllő-vidéken keresztül színpadra állítjuk Erdély legszebb férfi és páros táncait.

Idézet
Egy fontos dilemmát is közvetít az előadás: az ember, ha elhagyja a hazáját, elveszíti-e az identitását.

Az előadással azt sugalljuk, hogy vannak olyan – családi, politikai, gazdasági – kényszerek, amikor búcsút kell inteni szülőfalunknak, hazánknak, de ez nem feltétlen azt jelenti, hogy elvágjuk érzelmi, kulturális, történelmi kötelékeinket” – emelte ki Mihályi Gábor együttesvezető.

Az együttes útja során érinti majd Sóvidéket is, ahol az erdélyi magyarság az utóbbi idők legpusztítóbb természeti katasztrófáját éli át. Az ezzel kapcsolatos közleményben megfogalmazzák: a csoport vezetői mérlegelik, hogy mi lenne az a gesztus, amivel segítséget tudnának nyújtani a trauma feldolgozásában.

A Magyar Állami Népi Együttes erdélyi turnéjának első állomása Marosvásárhely lesz. Június 21-én 20 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban tekinthetik meg az érdeklődők az Édeskeserű című előadást. Június 22-én, vasárnap 19 órától kezdődik a produkció a Kolozsvári Magyar Operában, míg június 23-án szintén 19 órától Székelyudvarhelyen, az Udvarhely Néptáncműhely székhelyén lépnek színpadra a táncosok.

A turné június 24-én, kedden zárul Nagyváradon. Az utolsó állomáson az előadás a Szigligeti Színházban lesz látható 19 órától.

Galéria

Fotó: Magyar Állami Népi Együttes

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben