Bár vasárnap egész délután esett az eső a Körös-parti városban, egy aranyló naplemente után mintha „elzárták” volna az égi csapot, így a fesztivál utolsó napjának koncertjére igyekvőket már nem zavarta az időjárási körülmény. Este hét órától Dafina, majd Smiley és Andra lépett színpadra. Bár a program szerint utóbbi fellépése 21 órától kellett volna kezdődnie, a koncertet egy húszperces késéssel konferálták fel a főtéri nagyszínpadon, ekkor már sejthető volt, hogy az estet záró sztárvendég, Asaf Avidan fellépése sem a meghirdetett időpontban indul el.
A feltételezés be is bizonyosodott, ugyanis Andra koncertje és színpad átrendezését követően mintegy 45 perces késéssel lépett közönség elé a jelenleg Franciaországban élő énekes. Asaf Avidan Izraelben született, majd Jamaicán nevelkedett, azonban romániai gyökerekkel is rendelkezik: nagyszülei Romániából kivándorolt zsidók voltak, az énekes testvérével együtt szeptemberben szerezte meg a román állampolgárságát.

Fotó: Facebook/Oradea Festifall
Így a váradi fellépése az első olyan itteni koncertje volt, amelyet román állampolgárként adott elő, ugyanakkor egy nemzetközi turné első állomása is volt – derült ki az est során. A programbeli csúszással együtt megérte várakozni fellépésére, ugyanis egy maradandó koncertélménnyel gazdagodhatott a közönség. Stílusában teljesen eltért az előző énekesektől, dalai nem annyira a lábakat mozgatták meg, mint inkább a lélek mélyére hatoltak. Maga az előadó is így konferálta fel a koncertet:
– fogalmazott Asaf Avidan.
A koncert valóban egy mély utazás volt, az előadó teljes átéléssel, önazonossággal, szinte színházi előadáshoz hasonlatosan, olykor elképesztő hangregiszterekkel kápráztatta el a közönséget. A koncert során többek között olyan zeneszámokat adott elő, mint a Different Pulses, a The Jail That Sets You Free, vagy a Darkness Song című. Az énekes – aki 26 évesen kezdett el zenével foglalkozni egy szakítást követően – 2012-ben az One Day / Reckoning Song című számának feldolgozásával vált világszerte ismertté, a váradi közönség együtt énekelte a világsláger refrénjét az énekessel. A megkésett kezdés ellenére az énekes nem fukarkodott az idővel és még az éjfél a színpadon érte.

Fotó: Facebook/Oradea Festifall
A csúszás a fesztivál utolsó programpontjának, azaz a tűzijáték kezdési időpontját is módosította, így az eredetileg fél tizenkettőre meghirdetett látványosság éjfél után pár perccel ragyogta be az eget tíz percre a városháza fölött.

