Az Érszőllősi Általános Iskola tanulóiból álló, a Paczali Hagyományőrzők nevet viselő csoport idén is benevezett az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány által meghirdetett SzékelyKapuk – ZöldKapuk című pályázatra. A programban való részvétel egyik pozitív hozadéka – sok más mellett –, hogy a falubeli ifjúság fellelkesült, és az elmúlt évben már önállóan járta a falut karácsony ünnepén, ápolva ezzel a helyi hagyományokat – olvasható a Bánya Emőke magyartanár által jegyzett, szerkesztőségünkbe eljuttatott beszámolóban.

Fotó: Érszőllősi Általános Iskola
A gyerekek szeretettel és lelkesedéssel járták be a falu több intézményét és helyszínét, valamint a közeli Margitta néhány intézményét is.

Fotó: Érszőllősi Általános Iskola
Mint a leírásból kiderül, az érszőllősi betlehemezés kissé eltér az ismert bibliai történettől. Központi alakjai a nagyotmondó, dicsekvő betyár, valamint a viccesen válaszolgató, nagyothalló juhász. Az érszőllősi gyerekek egy több mint negyvenéves betlehemmel indultak útnak, melyet egy helybélitől, id. Dombi Józseftől kölcsönözték.
– fogalmaz Bánya Emőke magyartanárnő, aki egyúttal köszönetét fejezi ki a betlehem tulajdonosának az értékmentő tevékenységéért.

Fotó: Érszőllősi Általános Iskola







