Jósa Attila
A nagybányai Viorel Mateianu stadion adott otthont szombaton a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság rangadójának, melyen a helyi Minaur az éllovas Nagyváradi CAO-t fogadta. Nem mellékesen a létesítmény névadója mindkét városhoz, Nagybányához és Nagyváradhoz is több szállal kötődött, az egykori legendás tréner ült a Bihar FC kispadján a botrányos, 1988-ban lejátszott Bukaresti Steaua elleni mérkőzésen, amikor Gheorghe Constantin játékvezető addig nem volt hajlandó lefújni a találkozót, ameddig a Valentin Ceauşescu által „patronált” fővárosiak nem szerezték meg a győztes találatot. A meccs végén, a 99. percben lőtt góllal Hagiék nyertek Váradon (2–3), a megyei kommunista pártvezetés által puccskísérlettel megvádolt Mateianu pedig nem sokkal a történtek után agyvérzést kapott, és többé nem edzősködhetett. Nagyot változott az azóta eltelt harmincnégy évben a labdarúgás színvonala a szebb napokat látott vidéki fellegvárakban (is), így a korábban rendszeresen az első osztályban vitézkedő nagybányai és váradi csapatok ezúttal a harmadosztályban csatázhattak az első helyért. Aki izgalmas, látványos mérkőzésre számított, annak csalódnia kellett, a két csapat elsősorban a védekezéssel volt elfoglalva, meglepő módon pedig ebben a győzelmi kényszerben lévő hazaiak jártak élen. A CAO az első félidőben jóval többet tartózkodott ellenfele térfelén, de komolyabb helyzetet nem sikerült kialakítsanak az ismételten piros-kékben játszó zöld-fehérek. A második félidő is hasonló, közönségszórakoztatónak még véletlenül sem nevezhető játékkal indult, a Minaur játékosai senkitől sem zavartatva nagyjából három percen át járatták a labdát a saját térfelükön, majd egy előrevágott labdára Ciocan csapott le, és középmagasan kilőtte a bal sarkot (1–0). A gól után a hazaiak még inkább visszaálltak, a CAO pedig nem tudott mit kezdeni a betömörülő védelemmel. Az egyetlen nagyobb helyzetét már a hosszabbításban „dolgozta ki” a váradi csapat, de Gheorghiţă lecsúszott beadását kikotorta a léc alól Băilă kapus.
A Lotus is „felsőházas”
Bár a második félidőben „leadta” az első félidőben megszerzett kétgólos előnyét a Szatmárnémeti VSK ellen (2–2), a végül megszerzett egy ponttal is bebiztosította a helyét a felsőházi rájátszásban a Félixfürdői Lotus együttese. A 20. perctől emberhátrányban játszó Nagyváradi Luceafărul ezúttal Nagysomkúton szenvedett kiütéses, 5–0-ás vereséget.
Nagybányai Minaur – Nagyváradi CAO 1-0 (0-0) Gólszerző: Sergiu Ciocan (49.) Minaur: R. Băilă – D. Simion (R. Rus 65.), M. Potcoavă, G. Oiţă, M. Lazăr, R. Gneba, M. Donca, Sg. Ciocan (D. Matei 82.), V. Chinde, A. Văsălie (C. Jucan 46.), Gh. Gondiu (M. Petran 84). Vezetőedző: Ciprian Danciu CAO: Ad. Barabaş – R. Gunie, Cl. Petruş, D. Stan, D. Lupşe, R. Ardelean (A. Gheorghiţă 84.), G. Cherman, Ad. Popa (M. Ion 64.), D. Marina (Kovács Márk 64.), Fl. Chitaş, Sg. Jurj. Vezetőedző: Florin Farcaş. Vezette: Cătălin George Roman (Temesvár) – Daniel Ioan Humiţă (Örményes), Ştefan Patrik Sandu (Temesvár) |






