Gyermekek közötti bántalmazás történt Érmihályfalván – az iskola igazgatója is reagált az ügyben
Gyermekek közötti bántalmazás történt Érmihályfalván – az iskola igazgatója is reagált az ügyben

Illusztráció

Fotó: Pexels

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Egy Érmihályfalván történt, gyermekek közötti fizikai bántalmazás ügye váltott ki széles körű visszhangot február végén, miután az egyik érintett gyermek édesanyja a közösségi médiában számolt be az esetről. A történtekkel kapcsolatban a gyermekek iskolájának vezetőjét is megkérdeztük.

Február 24-én egy édesanya a közösségi médiában tett közzé két fényképet fiúgyermekéről, aki állítása szerint egy másik gyermek bántalmazásának áldozata lett Érmihályfalva területén.

A bejegyzés szerint a gyermek arcát érte ütés, amelynek következtében a szája környékén sérült meg. A sérülés orvosi beavatkozást igényelt, varrásra volt szükség, és a közlés alapján a gyógyulási idő meghaladja a kilenc napot.

Az édesanya jelezte, hogy az esetről értesítették a rendőrséget. A bejegyzés nagy visszhangot váltott ki: több száz megosztás és hozzászólás érkezett, vegyes – támogató és elutasító – véleményekkel.

Másnap a feltételezett támadó gyermek édesanyja szintén a közösségi médiában reagált az ügyre. Bejegyzésében azt írta, hogy

meglátása szerint a másik gyermek is felelősséggel tartozik a történtekért.

Ez a megszólalás kevesebb reakciót váltott ki, ugyanakkor itt is eltérő hangvételű hozzászólások jelentek meg. Az egyik hozzászólásra reagálva az édesanya megjegyezte, hogy havonta jár a gyermekkel Nagyváradra kezelésre.

Az érintett felek közlései szerint a fizikai bántalmazás február 23-án, a délutáni órákban történt, az iskolai tanítás befejezését követően. A két gyermek ugyanabba az érmihályfalvi oktatási intézménybe jár. Az ügy kapcsán megkerestük az iskola vezetőjét, Varga Róbertet, aki elmondta:

a verekedés nem az iskola területén és nem tanítási időben történt, ennek ellenére az intézmény nem hagyja figyelmen kívül az esetet.

Az igazgató tájékoztatása szerint a bántalmazást okozó fiú 15 éves, jelenleg hatodik osztályos tanuló, míg a másik érintett gyermek 13–14 év körüli, hetedik osztályos. Elmondása alapján az esetnek volt előzménye: február első felében, körülbelül 10-e körül már történt konfliktus a két gyermek között. Akkor az iskolából hazafelé tartottak, az ügyben rendőri intézkedés történt.

Az iskola vezetője arról is beszámolt, hogy a bántalmazást okozó gyermekkel az elmúlt években több alkalommal is magaviseleti problémák adódtak.

Idézet
Ezek következményeként először szóbeli, majd írásbeli figyelmeztetésben részesült, később több alkalommal felfüggesztették, valamint előfordult, hogy tanévet kellett ismételnie. Az előző esetek idején a gyermek még nem töltötte be a 14. életévét, így a rendőrségnek nem volt törvényi lehetősége felelősségre vonásra.

Az iskola szerint a tanuló korábban többször tanúsított problémás viselkedést osztálytársaival és tanáraival szemben is.

Az intézmény vezetősége és a rendőrség több alkalommal is konzultált a szülőkkel a gyermek magatartásával kapcsolatban, azonban elmondásuk szerint érdemi javulás nem volt tapasztalható. A szülők orvosi dokumentumokkal igazolták, hogy a gyermek ADHD-val él, ugyanakkor az iskola megítélése szerint viselkedése veszélyt jelenthet az osztálytársaira és többször komoly problémákat generált, ezért intézkedések váltak szükségessé.

Az igazgató közlése szerint az iskola a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt és jár el az ügyben. A tanfelügyelőséget tájékoztatták, a gyermekvédelmi hatóságot értesítették, valamint szakpszichológussal is konzultáltak. A család számára családterápiát javasoltak, azonban ezt az ajánlást nem fogadták el. Az előző esetekkel kapcsolatban minden panaszt jegyzőkönyvben rögzítettek, és a rendőrséggel is együttműködnek.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben