Hegyközszentimrére zarándokoltak a Szent László Líceum diákjai
Hegyközszentimrére zarándokoltak a Szent László Líceum diákjai

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben
„A magyar ifjúság védőszentjének nyomában” Hegyközszentimrére zarándokolt november 5-én, kedden, Szent Imre ünnepén a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum több mint száz diákja Benedek Ramóna hitoktató vezetésével.

Ciucur Losonczi Antonius

„A Szent László Líceumban 2007 óta hagyomány, hogy Szent Imre ünnepén, vagy az ehhez legközelebb eső napon elzarándokolunk Hegyközszentimrére. A fiatalokért imádkozunk ilyenkor, a diákok megismerkednek a magyar ifjúság védőszentjének életével, és a Szent Imre-kápolnához, illetve a kilátóhoz is felmegyünk” – nyilatkozta honlapunknak Benedek Ramóna hitoktató. Az idei zarándokcsoport 110 fős volt, a két ötödikes és a négy kilencedikes osztály utazott két busszal Szentimrére, ahol a gyönyörű, kora őszies napsütésben Böcskei László megyés püspök, Oros Roland spirituális atya és Kucharszki Zoltán református tiszteletes fogadták az érkezőket. 

 

A ráhangolódás közös énekléssel kezdődött Szent Imre mellszobránál, melyet Asztalos Regina és Arias Ponce Ignatio diákok koszorúztak meg. A templomban Oros Roland ismertette Szent Imre életét, kitérve Szent Gellértnek a herceg nevelésében játszott szerepére, valamint arra is, hogy Szent István király egyetlen fiának haláláról homályosan nyilatkoznak a krónikák. A legenda szerint vadászat közben érte őt baleset Bihar vármegye egyik erdejében, a később ezért róla elnevezett Szentimre vidékén, ahol a szentté avatása után bencés monostort emeltek. Ugyanakkor, mivel halálának körülményei rejtélyesek, a vaddisznós változat mellett összeesküvés-elméletek is megjelentek – magyarázta a tisztelendő.
Böcskei László úgy fogalmazott: Szent Imre példája arra kell ösztönözzön bennünket, hogy mi is legyünk jók, alázatosak, őhozzá hasonlóan éljünk szeretetben egy tiszta és szép életet.

Emlékezetes műsorral, Cserjési Sándor A veszprémi várban című írásával készültek a 9. B osztály tanulói – Balogh Dominik, Isza Sándor, Bodó Dóra, Féth Rebeka, Kuzsma Hanna, Asztalos Regina, Dombi Edina és Mile Viktória – Benedek Ramóna irányításával. A Szent Imre-litánia elmondása után a fiatalok felmentek a Szent Imre-kápolnához és a kilátóhoz, ahol az egykori bencés monostor állt, hogy aztán lelkiekben gazdagodva térjenek haza.

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben