Erdon-összeállítás
A rendőrséget vasárnap délben értesítették arról, hogy két holttestre találtak egy éradonyi házban. A helyszínre rendőrök, igazságügyi szakértők, igazságügyi orvosszakértők és az ügyész is kiérkezett. Hétfőn az elkövetőt két vagy több ember ellen elkövetett emberölés vádja alá helyezték, amelyet életfogytiglani vagy 15–25 év közötti börtönbüntetéssel sújthatnak – foglalta össze az ügy részleteit Cristian Ardelean főügyész, akinek elmondása szerint a különös kegyetlenséggel véghez vitt gyilkosságot valószínűleg január 7-én követték el. „A tettes, egy 29 éves férfi, hogy kikerülje a főbejáratnál levő biztonsági kamerákat, a kerten keresztül ment be a házba. Célja az volt, hogy megerőszakolja volt óvónőjét. Mivel az asszony fiát útjában álló akadálynak tekintette, előbb megölte a fiatalt” – nyilatkozta a főügyész. Miután megölte a fiút, L. S. nemi erőszakot követett el az asszony ellen, a pincébe vitte, ahol meggyilkolta. „A gyanúsított rendkívüli higgadtságot tanúsított, megmelegítette a hűtőben talált ételt, evett, majd elment” – jegyezte meg Ardelean.
Az eljárás kedden is folytatódott a helyszíni szembesítéssel, illetve a gyilkos romatelepi lakhelyén történő házkutatással, ahol a nyomozók felfedezték, hogy L. S. megpróbálta elégetni a gyilkosság idején viselt ruháit. A falu temetőjében ugyanakkor találtak egy kést, amely vélhetően a gyilkos fegyver lehetett. A következő vizsgálatok során megállapítják, hogy valóban a gyilkos fegyvert találták-e meg – tette hozzá a főügyész. L. S. a hétfő esti kihallgatáson beismerte tettét, a szörnyű kettős gyilkosságot azzal próbálta magyarázni, hogy ittas volt.
Az ügyészség szóvivője megerősítette a sajtóban korábban napvilágot látott információkat, miszerint az asszonyt brutális módon bántalmazta az elkövető, illetve azt is, hogy a helyszínen és a boncolás során begyűjtött bizonyítékok L. S. ellen szólnak, a genetikai anyagot összehasonlították az Országos Törvényszéki Genetikai Adatrendszerben (SNDGJ) szereplő adataival. Ebben az adatrendszerben található meg a nemi erőszakért és egyéb erőszakos cselekedetekért jogerősen elítélt személyek genetikai profilja.
„A nyomozókkal szemben arrogánsan viselkedett (az elkövető – szerk. megj.). Máskülönben az éradonyi közösségben ismert agresszív viselkedéséről, mind verbális, mind fizikai értelemben” – jegyezte meg a szóvivő.
Ahogy arról már írtunk, a férfi már a holttestek felfedezése előtt előzetes letartóztatásban volt nemi erőszak kísérletének vádja miatt, amit december 30-án próbált meg elkövetni Érmihályfalván. L. S.-t a rendőrség január 10-én, pénteken tartóztatta le, két nappal a gyilkosság felfedezése előtt.
Az éradonyi kettős gyilkosság az első ilyen eset Bihar megyében az elmúlt két évtizedben – mutatott rá a főügyész felidézve, hogy hasonló eset 2003-ban történt, amikor egy sonkolyosi férfi megölte élettársát és annak édesanyját. Akkor az elkövetőt – aki a Bihoreanul hetilap szerkesztőségében maga jelentkezett tette beismerésével – 30 év börtönre ítélték, hét év után azonban szívinfarktusban elhunyt a fogházban.







