Hivatalossá nyilvánították Nagyszalonta címerét
Hivatalossá nyilvánították Nagyszalonta címerét

Fotó:

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Erdon-összeállítás

Az RMDSZ javaslatára döntött mai ülésén a kormány: hivatalos a Bihar megyei Nagyszalonta címere és a Maros megyei Sóvárad zászlaja – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter, aki a szövetség közleménye szerint hozzátette: a fejlesztési és közigazgatási minisztérium tesz javaslatot a kormánynak a települések és megyék címereinek és zászlóinak hivatalosítására. 

Nagyszalonta címere a Bocskai család címerét idézi, pajzs alakú, függőlegesen kettéosztott. A címer első felében egy aranyszínű oroszlán látható fehér mezőben, a második felében pedig egy vele szembe forduló fekete sas vörös mezőben. 

1606-ban Bocskai István – akinek eredeti címerén aranyoroszlán volt látható – háromszáz hajdú segítségével győzte le a fekete sast ábrázoló címeres Német-római Birodalom seregét. A hajdúk itt telepedtek le, és felépítették Nagyszalonta várát, melynek restaurált csonkatornyában ma az Arany János Múzeum működik.

Sóvárad zászlója kék mezőben a település címerét jeleníti meg. A címer vízszintesen kettéosztott: felső felében, zöld mezőben egy arany medvefej és a település nevét idéző sóvirágok láthatóak, az alsó, ezüst mezőben pedig egy kék faláda szerepel, rajta székely jelképekkel – arany nap és fekete fenyők.

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben